Kezdőlap Események Jó ütemben halad a „Zöld város” projekt kivitelezése

Jó ütemben halad a „Zöld város” projekt kivitelezése

A látványos beruházásoknak köszönhetően az elmúlt években dinamikus változáson ment keresztül Lajosmizse, ahol megújultak, megszépültek az intézmények, s befejeződött a helység történetének legnagyobb fejlesztése, a csatornahálózat kiépítése is. Basky András polgármester szerint a nyáron megkezdett „Zöld város” projekt megvalósítása pedig még inkább hozzájárulhat Lajosmizse fejlődéséhez, és a kistérség gazdaságának élénkítéséhez.

Javában tartanak a „Zöld város” projekt munkálatai

Lajosmizse az elmúlt időszakban jelentős fejlesztéseket tudott végrehajtani a „Széchenyi 2020” program keretében, de az egyik legnagyobb volumenű beruházásnak a település 4 közterületét is érintő „Zöld város” projekt megvalósítása ígérkezik. A 860 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós forrással, mindösszesen 1,1 milliárd forintból megtörténő fejlesztéssel komplex módon megújul a település belvárosa. A projekt egyik eleme a Lajosmizse központjának számító Városház tér fejlesztése, ami kiterjedt zöldfelületet és egységes burkolatot kap, így egy európai színvonalú város központtá válhat.

Az Iskola-tó a fejlesztés után – amely magában foglalja a tó környékének rendezését, növénytelepítést, fásítást, a terület közvilágításának kiépítését, egy sétaút, és játszótér kialakítását – után pedig egy igazi gyöngyszemmé válik a város központjában.
Gazdaságélénkítő tevékenységként a helyi termékek árusítását biztosító piac infrastrukturális fejlesztése szintén része a projektnek, amelynek megvalósítása, mintegy 10 hónapot vesz igénybe. A beruházás során már megtörtént a piaci árusítóhelyek, pavilonok felújítása, valamint a terület körbekerítése. A „Zöld város” projekt 4. eleme, a központi park és a Szabadság tér felújítása pedig a tavasz folyamán kezdődhet el.

Új nyolc tantermes iskola és két csoportos bölcsőde épül

Még idén megkezdődik a Kecskeméti Tankerület pályázatának köszönhetően az iskolánál egy új, 8 tantermes iskola építése, amely várhatóan szeptemberben már fogadhatja is a gyerekeket. Szerencsére további igény merült fel a bölcsődei szolgáltatásaink iránt, így mindenképpen szeretnénk egy új, két csoportos bölcsődét felépíteni a településen. A projekt megvalósításához 244 millió forint pályázati támogatást nyertünk. Már elkezdődtek a tervezői munkálatok, és ha minden az elképzeléseink szerint alakul, 2022-ben átadhatjuk az elkészült intézményt.