Kezdőlap Kiemelt GÉPKOCSIFELTÖRÉS MIATT ŐRIZETBEN

GÉPKOCSIFELTÖRÉS MIATT ŐRIZETBEN

A két jánoshalmi gyanúsított beismerő vallomást tett. Egyikük szabadlábon védekezik, a másik pedig bűnügyi őrizetben várja, hogy az ügyészség indítványozza-e letartóztatását.

A Jánoshalmi Rendőrőrs munkatársai 2021. január 6-án 10 órakor őrizetbe vettek egy helyi lakost. A gyanú szerint a 26 éves férfi 2020. december 30-ára virradóra feltört két parkoló személygépkocsit Jánoshalmán. Az egyik autóból kézi szerszámgépeket, míg a másikból a magnót, a hangfalakat és egy kabátot lopott el. A rendőrök kiderítették, hogy a tettesnek társa is volt, egy 28 éves, szintén jánoshalmi illetőségű férfi.

Kihallgatásuk során a gyanúsítottak beismerték a bűncselekmények elkövetését. A nyomozók előterjesztést tettek az őrizetben lévő gyanúsított letartóztatásának indítványozására. Az idősebb férfi az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.