Kezdőlap Kiemelt TIZENEGY SÉRTETT, KÖZEL 25 MILLIÓS KÁR

TIZENEGY SÉRTETT, KÖZEL 25 MILLIÓS KÁR

A kecskeméti rendőrök többrendbeli csalás miatt őrizetbe vettek egy nagykőrösi lakost.

A férfi a gyanú szerint legalább tizenegy embertől csalt ki készpénzt az utóbbi években. Áldozatainak azt állította, hogy külföldről rendszeresen szállít be gépjárműveket továbbértékesítésre, és ehhez kért anyagi segítséget. Az üzleteléshez 500.000 forinttól 6,5 millió forintig terjedő összegeket kért kölcsön, ám a pénzt soha nem fizette vissza a károsultaknak. A gyanúsított főként az ismerőseit, a barátait és a volt kollégáit verte át. Volt, akit hetekig, hónapokig hitegetett azzal, hogy visszaadja a tartozást, de olyan is akadt, aki a kölcsönügylet után többé semmilyen módon nem érte el az 53 éves férfit. A csaló összesen közel 25 millió forinttal károsította meg azokat az embereket, akik bíztak benne.  

A jelenleg tizenegy csalással gyanúsítható férfit a nyomozók 2021. január 27-én 9 óra 30 perckor őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására. A rendőrök vizsgálják azt is, hogy lehet-e több károsultja a csalás-sorozatnak.