Kezdőlap Kiemelt VÁLOGATÁS NÉLKÜL LOPOTT

VÁLOGATÁS NÉLKÜL LOPOTT

A nyomozók többrendbeli lopás gyanújával vettek őrizetbe egy balotaszállási férfit.

Kerékpárlopás történt Balotaszálláson 2021. január 13-án: fényes nappal valaki eltulajdonított egy lezárt biciklit a vasútállomás mellől. Egy hét múlva arról értesítette a balotaszállási körzeti megbízottat egy helyi asszony, hogy valaki az éjszaka folyamán a tanyájáról eltulajdonított három anyajuhot és négy bárányt.

A nyomozás során beszerzett információk alapján a rendőrök azt állapították meg, hogy a két lopás elkövetésével egy 28 éves helybéli gyanúsítható megalapozottan. A férfinál kutatást tartottak az egyenruhások, és a lopott jószágok közül két birkát meg is találtak. Az állatokat visszaadták a tulajdonosnak, így a közel 150.000 forintos kár fele megtérült. A nyomozók kihallgatták a balotaszállási gyanúsítottat, aki beismerte tettét. A férfi ekkor még szabadlábon védekezhetett.    

A következő egy hétben három környékbeli betöréses lopásról kaptak bejelentést a rendőrök. Egyik alkalommal egy lakatlan tanyáról vitt el valaki vashulladékot, egy traktormotort, három traktorfelnit és egy fém állványt, a másik esetben egy füstölőből tűnt el közel 90.000 forint értékű húskészítmény, míg a harmadik helyszínről három tyúkot és egy kakast vitt el a tolvaj.

A rendőrök azt állapították meg, hogy az utóbbi három lopás elkövetésével is a 28 éves balotaszállási férfi gyanúsítható. A nyomozók január 27-én újból kihallgatták a férfit, akit ekkor már őrizetbe is vettek. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai előterjesztést tesznek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.