Kezdőlap Kiemelt 20 év fegyház emberölésért

20 év fegyház emberölésért

A Kecskeméti Törvényszék ítéletet hirdetett abban az ügyben, melynek I.r. vádlottjával szemben védekezésre képtelen személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, míg társával segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Az ügy lényege szerint a sértett és az I.r. vádlott (69 éves férfi) jó ismerősök voltak. Mind a ketten alkoholizáló életmódot folytattak csakúgy, mint a II.r. vádlott (48 éves férfi), aki az I.r. vádlott szomszédja volt.

2018. december 31-én a sértett megjelent az I.r. vádlott lakásán, ahol nagy mennyiségű bort fogyasztottak el közösen. A sértett többször „beszólt” a vádlottnak, akinek a barátnőjét kurvának és tolvajnak nevezte. Ezt követően a sértett lefeküdt aludni. Éjjel az I.r. vádlott rátámadt és testszerte megütötte, megrúgta, járóbotjával is bántalmazta. Ezután áthívta a II.r. vádlottat azzal, hogy „baj van”. Miután a II.r. vádlott megérkezett, az I.r. vádlott tovább folytatta a sértett bántalmazását – a járóbotjával – mintegy 20-30 percen keresztül. A sértett csak jajgatni és nyöszörögni tudott, felkelni nem. Ezalatt a II.r. vádlott egy másik helyiségben tartózkodott és nem mert a sértett segítségére sietni, mert korábban előfordult olyan, hogy az I.r. vádlott őt is megverte. A sértett többszörös törésekkel járó sérüléseket szenvedett el.

Ezt követően a vádlottak kivitték őt az utcára és a hidegben magára hagyták (a hőmérséklet fagypont körül volt). A sértettre egy járókelő figyelt fel, mintegy másfél óra múlva, de életét már nem lehetett megmenteni.

A bíróság az I.r. vádlottat 20 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra, míg társát 1 év – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – fogházra ítélte. Az ítélet a II.r. vádlott vonatkozásában jogerős, míg a -letartóztatásban lévő – I.r. vádlott esetében a bejelentett fellebbezéseket a Szegedi Ítélőtábla bírálja el.