Kezdőlap Zenei élet Kurtág: Bornemissza Péter mondásai

Kurtág: Bornemissza Péter mondásai

A BMC Records újonnan megjelent lemezén Kurtág György első fő művét hallhatjuk, melyben a magyar reformáció egyik kulcsalakjának: Bornemisza Péternek állít emléket. A technikai nehézségek miatt oly ritkán hallható concertót Tony Arnold amerikai szopránénekes és Csalog Gábor zongoraművész tolmácsolja – Bornemisza veretes szavai pedig Kurtág György prózai előadásban hangzanak el.

Budapest Music Center Records immáron hosszú évek óta komoly figyelmet fordít a világhírű mayar kortárs zeneszerző: Kurtág György zenei munkásságának kidására. Most megjelent hanglemezükön Kurtág György első főművét hallhatjuk, melynek befogadására ő maga készít fel: előadásában a protestáns prédikátor hitről szóló veretes sorai különösen erős érvényt nyernek.

Kurtág 1963 januárja és 1968 augusztusa között, több mint öt éven keresztül komponálta pályája első főművét, amelyet Kroó György „a második világháború utáni magyar zene legnagyobb alkotásá”- nak nevezett.

Kurtág 7. opusza a magyar reformáció egyik kulcsalakjának: Bornemisza Péternek (1535-1584) mint írónak és evangélikus lelkésznek állít emléket. Balassi Bálint tanítómestere, aki amellett, hogy a protestáns tanok magyarországi terjesztésében jeleskedett, a 16. századi magyar szépirodalmi nyelv egyik megteremtője is volt, akinek Szophoklész Élektrájából készült prózai átdolgozása a legelső európai rangú, magyar nyelvű dráma.

Kurtág kezdetben a Magyar Élektrából szeretett volna operát írni, ám ez a feladat meghaladta erejét, így Bornemisza prédikációs köteteit vette kézhez, melyek részleteiből maga állította össze a mű szövegét. Felsorolni is sok lenne, mennyi szálon kapcsolódik Kurtág a Bornemiszában az európai zenetörténethez, ahogy a mű értelmezési kísérletei is széles fesztávot fognak át.

A BMC Records lemezének alapját a 2019-ben megrendezett Reformáció 500 emlékkoncerten mutattak be a Zeneakadémián, majd az azt követő napon február 12.-én Budapesten a BMC Stúdiójában rögzítették – így e mű etalon-értékű előadásban született új életre: Tony Arnold amerikai szopránénekes és Csalog Gábor zongoraművész előadásában.

Tony Arnold szoprán énekes a mai kortárs zeneszerzőket rendre megihleti eredendően gyönyörű hangja, kiváló zeneisége és melegséget árasztó lénye” – írta róla a Huffington Post. Nevéhez több száz zeneszerző művének ősbemutatója fűződik – a világ legszínvonalasabb zeneszerzőivel és hangszeres előadóival dolgozott már együtt. Hangja egyedien ötvözi a virtuozitást és az őszinte közlésvágyat, ami magas szintű technikával, valamint kiváló vezetői készséggel párosul.

Tony Arnold több mint ötven albumot magába foglaló diszkográfiája során a kortárs vokális zenei repertoár széles szegmensét rögzítette. Legfontosabb lemezei közé tartozik Kurtág György monumentális Kafka-töredékeinek 2009-es felvétele is, mely a Bornemisza közvetlen előzményének tekinthető.

Csalog Gábor a kortárs magyar zene egyik legautentikusabb előadója. Számos kiemelkedő zeneszerzővel van folyamatos munkakapcsolatban. 1980 óta dolgozik együtt Kurtág Györggyel, több premier is fűződik nevéhez. Koncertjei, zeneakadémiai tanítása, saját műveinek bemutatása mellett Kurtág György kamarazene-kurzusainak is sok éve asszisztense. A magyar hangversenyéletben jól ismert különleges műsor-összeállításairól, melyek a klasszikus és az új zenéket rendhagyó módon kapcsolják össze. Koncertezett csaknem minden európai országban és az USA-ban. 2003-ban Liszt-díjjal tüntették ki.