Kezdőlap Kiemelt VHS-kazettáról készült első Dakarjára Szalay Balázs

VHS-kazettáról készült első Dakarjára Szalay Balázs

Milyen a Dakar-életérzés tizenötödszörre és milyen elsőre? Mi történik, ha a szerelőcsapat a rajt előtt karanténba kerül és hány millió euró értékű alkatrészeket szállítanak a kísérőkamionok? 

Szalay Balázs szívesen emlékszik vissza arra, amikor 25 évvel ezelőtt hungarocellből csiszolták ki az autó elemeit és a rendezők által küldött VHS-kazetta alapján próbáltak felkészülni életük első Dakarjára, de azt sem titkolja, hogy egy-egy sikertelen szakasz után órákig nem szól navigátorához, Bunkoczi Lászlóhoz. Fazekas Károly egész életében a Dakarra készült és nehezen éli meg, hogy 200 kilométerrel a cél előtt feladni kényszerült a versenyt, vallja, hogy nem tud “csak úgy kocsikázni” és bízik benne, hogy jövőre ismét ott lehet és be is tudja majd fejezni a sivatagi viadalt. 

„A kesztyűmből, a cipőmből, de még a zsebeimből is előkerül egy-egy kupac homok hónapokkal a verseny után” – jegyezte meg humorosan Szalay Balázs a Csisztu Sport Cast február 14-i adásában. Az Opel Dakar Team pilótája 1996-ban indult először a legendás ralin, az idei volt a tizenötödik Dakarja. A Sportmarketing Ügynökség alapítója egyelőre nem gondolkozik a visszavonuláson: „huszonöt évvel ezelőtt semmit sem tudtunk a Dakarról, a szervezők küldtek egy VHS-t, az alapján próbáltuk kitalálni, hogy egyáltalán mi ez az egész. Vittünk magunkkal egy marmonkannát is, ami teljesen szabálytalan volt, el is vették tőlünk, de aztán eldugtuk és később felvettük” – tette hozzá nevetve Szalay, aki az autójukról elárulta: egyedül a fényszóró, a kilincsek és az embléma gyári rajta, minden más egy halászteleki műhelyben készült.

Az 55 éves ralis elmondta, hogy a hangulat és a terep sokat változott az elmúlt két évtizedben, de a presztízs ugyanaz maradt: „ide is betört a profizmus, teljesen átalakult a verseny, de a lényeg nem változott: a Dakaron mindenki nagyon közvetlen, ha baj van, akkor csak az ellenfelekre számíthat az ember, de az tény, hogy a koronavírus rányomta a bélyegét az idei futamra”.

A tapasztalt pilóta szerint a Dakarra nem lehet fizikailag felkészülni, de nem is az a legfontosabb, Szalay vallja, hogy 70 százalékban a mentális felkészülés a döntő, az autó állapotán kívül az határozza meg, hogy az ember végig tud-e menni, be tudja-e fejezni, de nem rejti véka alá azt sem, hogy szerinte a Dakar nem a fiatalok sportja. „Egy-egy nehéz nap után nagyon feszült a viszony, van, hogy egész este nem szólok Lacihoz (Bunkoczi László, navigátor – a szerk.), aki ezt azzal viszonozza, hogy ő sem szól vissza” – teszi hozzá nevetve Szalay, aki szerint, ha az ember a szponzorokat meg tudja győzni, ahhoz képest a Dakar már sima ügy.

Az első Dakar-menő Fazekas Károly nem azt kapta, amire számított, de utólag jó élményként tekint vissza a januári megmérettetésre: „tudtuk, hogy nehéz verseny lesz, de azt hittük, hogy fel vagyunk rá készülve. Az autóról is azt gondoltam, hogy tökéletes, évekig fejlesztettük, de még mindig vannak konstrukciós hibái. Az ember felteszi magának a kérdést, hogy mit keresek én itt? Csalódott vagyok, hogy nem sikerült befejezni, de a sok biztató üzenet meggyőzött róla, hogy nem is volt ez olyan rossz szereplés” – összegzi az eseményeket a kamionpilóta, akinek háromfős csapata 200 kilométerrel a cél előtt, a 13. helyről motorhiba miatt kellett búcsúznia a versenytől.

„Ennek a sportnak a Dakar a csúcsa, a jövő évi indulásunk csak az anyagiakon múlik” – tette hozzá az 57 éves, devecseri születésű csapatfőnök, aki az első tízben szeretett volna végezni.