Kezdőlap Kecskemét 3,5 milliárd forintos fejlesztés a további sikerek reményében

3,5 milliárd forintos fejlesztés a további sikerek reményében

A csemegekukorica és a zöldborsó feldolgozásában mára Európa piacvezető gyártói közé tartozó Kecskeméti Konzerv Kft. sikereiben döntő szerepet játszik, hogy a cég magasan kvalifikált vezetése folyamatos fejlesztéseket hajt végre a gyár telephelyén. A további eredményes működés szempontjából mindenképpen biztató, hogy idén is folytatódik ez a tendencia, miután újabb nagy volumenű beruházás, egy 9000 négyzetméteres raktár felépítését tervezik megvalósítani. A
fejlesztéseknek köszönhetően pedig „szerencsés csillagzat” esetén akár a tavalyi esztendő során elért rekord árbevétel megdöntése is reálissá válhat. Kovács János ügyvezető igazgató tájékoztatta lapunkat a vállalattal kapcsolatos aktuális hírekről.


–A tavalyi év során a megnövekedett keresleti igény kielégítése komoly kihívás elé állította a vállalatot, de sikeresen teljesítették a nem mindennapi feladatot. 2021-ben hogyan alakul a szezonkezdet, az üzleti tervben megfogalmazottak szerint melyek a legfőbb célkitűzések?


–Gőzerővel készülünk az idei szezonra, már megkötöttük a termelőkkel illetve a dobozgyártó cégekkel az idei évre vonatkozó szerződéseket. Jelenleg folyamatban van a kereskedelmi tendereken való ajánlatadás, reményeink szerint május elejére már tudjuk, hogy melyik partnereinknek, milyen termékösszetétellel, milyen árak mellett tudjuk a kereskedelmi igényeit kielégíteni. A Kecskeméti Konzerv Kft. 2021-ben is maximálisan felkészül a szezonra, és az üzleti tervben megfogalmazottak szerint nagyságrendileg hasonló volumenben gondolkodunk, mint az előző évben. Ez azt jelenti, hogy 18 millió doboz zöldborsó mennyiség előállítását tervezzük, és mintegy 120 millió félkilós kiszerelésű egységnyi csemegekukorica gyártását irányoztuk elő. 50 mezőgazdasági partnertől vásároljuk a nyersanyagot, akik mintegy 6 ezer tonna zöldborsót, és 95 ezer tonna csemegekukoricát szállítanak a vállalatunkhoz. A szezon során fontos szerepe lesz a gyorsaságnak, ugyanis a borsót legfeljebb 8 óra alatt, a kukoricát pedig legkésőbb 24 órával a szedés után kell feldolgoznunk. Továbbra is szeretnénk megfelelni annak az elvárásnak, hogy termelői oldalról stabil, megbízható, kiszámítható partnerként számítsanak ránk és ugyanúgy tekintsenek ránk a vevőink is.


–A fennálló vírushelyzet már 2020-ban is erőteljesen befolyásolta a piacot. Milyen változásra számítanak az értékesítés területén?


–Már a tavalyi esztendőben is korlátoznunk kellett a HORECA szektor
(éttermek, szállodák) részére történő szállításainkat, és sajnos idén ugyancsak folytatódik ez a tendencia, a kiskereskedelmi egységek területén viszont