Kezdőlap Kiemelt A környezettudatos startupokra a befektetők is ráharapnak

A környezettudatos startupokra a befektetők is ráharapnak

Budapest, 2021. március 13. – A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2020-as felmérése szerint Magyarországon fejenként átlagosan 65 kg élelmiszert dobunk évente a kukába, aminek több
mint fele nagyobb odafigyeléssel megmenthető lenne – de hogyan? Például a Start it @K&H inkubátor programban részt vevő Munch csapatának innovatív megoldásával. A startup által fejlesztett
alkalmazással a boltok, pékségek, éttermek és szállodák a nap végén kedvezményesen értékesíthetik az el nem adott, ám jó minőségű ételeiket, így felvéve a harcot az élelmiszerpazarlással. A kezdeményezés pedig nemcsak a felhasználók, de a befektetők körében is igen népszerű: a Cápák Között üzleti showműsor történetében először, az összes Cápa beszállt a csapat támogatásába.
A környezettudatossághoz kapcsolódó társadalmi felelősségvállalás szerepe évek óta növekvő tendenciát mutat az üzleti életben. A mindennapok szintjén azonban még van hova fejlődni, ugyanis a Nébih legfrissebb adatai alapján, egy átlagos magyar évente 65 kg élelmiszert dob a kukába. „Magyarországon a startupok egyre
erőteljesebben, egyre innovatívabb módon próbálják felhívni a figyelmet a környezettudatosságra. A Start it @K&H inkubátorprogramban részt vevő startupok között is vannak ma már olyanok, akik kifejezetten a környezetszennyezés problémájára keresnek új megoldásokat, vagy más társadalmi felelősségvállalási
szempontot építenek be induló vállalkozásukba. Ez pedig nemcsak a felhasználók körében, de a támogatói oldalon is egyre népszerűbb” – fejtette ki Németh Balázs, a K&H Bank innovációs vezetője.
Az inkubátor egyik csapata, a Munch az ételpazarlás összetett problémájára kínál megoldást: lehetővé teszi ugyanis, hogy a vendéglátó egységek kedvezményesen, úgynevezett meglepetés ételcsomagok formájában adják el a nap végén megmaradt friss, kifogástalan minőségű ételeiket. A vendéglátóhelyek kínálatában
pékárukat, főtt ételeket és süteményeket egyaránt találunk, ugyanakkor kiemelt figyelmet fordítanak arra is, hogy cukor-, glutén, laktóz-, és szójamentes, valamint vegán és vegetáriánus ételek is elérhetőek legyenek az alkalmazásban. Az el nem adott ételek árusításával mindenki jól jár, hiszen a vendéglátóhelyek plusz bevételre tesznek szert, ami a jelenlegi helyzetben különösen nagy segítséget jelent számukra, a vendégek pedig akár 70, de minimum 40 százalékos kedvezménnyel juthatnak hozzá jó minőségű, finom ételekhez, amelyek a rendelés leadása után vehetőek át a vendéglátóegységekben. A kezdeményezés létjogosultságát mi sem igazolja jobban, mint az, hogy a kidobástól megmentett ételadagokkal több mint 80 tonna CO2-egyenértékű üvegházhatású gáz felesleges kibocsájtását előzte meg eddig az ételmentő közösség. „A Munch alkalmazást

már közel 30 000-en letöltötték, és öt magyarországi városban – Budapesten kívül Győrött, Szegeden, Sopronban és Debrecenben – vagyunk elérhetők. Célunk a hazai terjeszkedés, szeretnénk további éttermeket, boltokat bevonni a kezdeményezésbe és az általunk kínált szolgáltatással jelen lenni más városokban is.
Emellett pedig a nemzetközi piacra lépésre is készülünk, valamint a Magyar Élelmiszerbankkal való együttműködésnek köszönhetően már nélkülözők számára is el tudunk juttatni ételadagokat” – mondta el
Wettstein Albert, a Munch egyik alapítója, aki a harmadik évaddal jelentkező Cápák között üzleti showműsorban Perepelica Kirillel együtt képviselte a startupo, erre mind az öt Cápa ráharapott
Bár a nemrégiben elstartolt üzleti showműsor, a Cápák között új Cápával bővült, van, ami nem változott: a döntéshozók az új évadban is csak a legígéretesebb pénzügyi befektetések mellett köteleződnek el. A Munch a műsor történetében is példa nélküli sikereket ért el, ugyanis most először a Cápák mindegyike befektetett a
vállalkozásba. „A Cápák között versenyzőinek az első adás óta vagyunk a pénzügyi mentorai, így jól tudjuk, mi az a szempont, amely minden Cápa meggyőzéséhez elengedhetetlen: jövedelmező befektetésként láttatni a céget. Ehhez pedig a jó ötlet, az elkötelezett csapat és a meggyőző piaci növekedés mellett ma már az is
hozzátartozik, hogy egy valós társadalmi problémára kínáljon a vállalkozás innovatív megoldást” – összegezte Kökény Roland, a K&H Bank kkv marketing és támogatás vezetője.