Kezdőlap Zenei élet Balázs Fecó és a Korál: Legszebb dalaink 2 CD+DVD

Balázs Fecó és a Korál: Legszebb dalaink 2 CD+DVD

Egy szomorú apropójú – ámde felemelő és tartalmas tripla albumban idéződik meg most Balázs Fecó alakja és egykori zenekara a Korál. Az énekes és a zenekar legszebb dalait új, gazdagabb hangszerelésben nem sokkal halála előtt rögzítették.

A Korál a 40 éves fennállásának jubileumára egy különleges albummal készült, mely a hetekben jelent meg a Tom Tom Records kiadásában. Ennek előhangja volt a 2018. évi hatalmas sikerű Aréna koncert, ami méltó megünneplése a hosszú, addigi pályafutásuknak, melynek során a Korál a klasszikussá vált felállásban játszott – és amelynek teljes felvétele ugyancsak napvilágot látott korábban a kiadó gondozásában.

E felállás tagjai a zenekarba érkezésük sorrendjében: az alapító Balázs Fecó, Fischer László, Dorozsmai Péter és Fekete Tibor „Samu”. Hozzájuk jön még az örökös „ötödik tag” Horváth Attila, akinek szövegei, versei hiteles mondanivalót hordoznak.


A mostani lemezükön legszebb dalaikat készítették el új hangszerelésben, így a közönség ismert és kevésbé ikonikussá vált, de mégis ismerős dalokat hallhat újra. A Korál teljes tagsága mellett további neves zenésztársak is segítették még erőteljesebbé, dúsabb hangzásúvá tenni a lemezt: Sipeki Zoltán és Binder Norbert, – sőt még egy komplett szimfonikus zenekar is szerepel a Bujtor Balázs vezette Hungarian Studio Orchestra révén.

A nagyzenekari hangzás különös hangulatot, méltóságot kölcsönöz a már jól ismert szerzeményeknek. Az anyag hosszan és aprólékos munkával született meg, hiszen az új hangszereléshez mindent újra játszott a banda. Eközben a munka közben betegedett meg Fecó.

,,Egyik este felhívott, hogy pár napja pozitív lett a koronavírus-tesztje, de nincsenek tünetei, nincs nagy baj. Hiába volt a legjobb kezekben, a legjobb orvosoknál és kapta az elérhető legjobb terápiás kezelést, a vírus erősebb volt„- mondta Dorozsmai, majd hozzátette, hogy minden egyes hívásnál összerezdült, amióta zenésztársa kórházban volt. Amíg nem került intenzívre tudott vele beszélni, és nagyon szerette volna legyőzni a betegséget. ,,Azt mondta, hogy várjunk a keveréssel, amíg nem jön ki, és felénekli a hiányzó dalokat.

Balázs Fecót akkor is a lemez sorsa érdekelte a legjobban, amikor a halálos ágyán feküdt: ,,Amikor kérdeztem, hogy tudok-e bármiben is segíteni, akár a családjának is, csak annyit üzent, hogy ne törődjek semmivel, csináljam meg az élete lemezét…” – mesélte Dorozsmai. Majd kitért arra is, hogy 2 évvel ezelőtt, egy Arénában tartott koncert után döntötték el, hogy felveszik a legszebb Korál- és Balázs Fecó-dalokat. Az elhunyt zenésznek szívügye volt a lemez – mely a sors kiszámíthatatlansága folytán egyben szép mementó is lett az emlékére…

De a dalok, amiket énekével, fantasztikus Hammond orgona és billentyűs virtuozitásával jellegzetessé tett, a dalok, amelyeket a zenekarral közösen együtt teljesítettek ki, komponáltak egésszé, megmaradnak. Azt a néhány dalt, amit már nem tudott Fecó befejezni, előtte tisztelegve, gyönyörűen énekelte fel Veres Mónika „Nika”, Heincz Gábor „Biga”, és Kontor Tamás.

Ebben az új feldolgozásban most minden összesűrűsödik: emlékek, hangulatok, mondanivalók, a lendület, a vágyak, a közös ritmus, és az a különös felhang és méltóság, amit a szimfonikus zenekar hozzáad a Korál hamisítatlan hangzásához.

Az album a következő dalokat tartalmazza:
CD 1

1. Ugye nem hiszed el  (Balázs F.- Horváth A.)
2. A szeretet koldusai  (Fischer L.- Horváth A.)
3. Amikor mellettem vagy  (Balázs F.- Horváth A.)
4. Ártatlan varázsló  (Dorozsmai P.-Márkus J.) ének: Veres Mómika 
5. Tékozló fiú  (Fischer L.- Horváth A.)
6. Kergesd el a felhőt a házamról (Balázs F.- Horváth A.)
7. Évszakok  (Balázs F.- Horváth A.)
8. Egy angyal szólt  (Dorozsmai P.)  
9. Mindig úgy ölelj  (Balázs F.- Horváth A.)  
10. Maradj velem  (Balázs F.- Horváth A.)  
11. A csönd éve volt  (Balázs F.- Horváth A.)
12. Hazafelé   (Balázs F.- Rusz L.)
13. Kevés voltam neked  (Balázs F.- Horváth A.)
14. Korál szimfonikus mix
   A kőfalak leomlanak  (Balázs F., Brunner Gy.-Horváth A.)
   Anyám, vigasztalj engem  (Balázs F.- Horváth A.)
   A lány, akire szerelemmel nézhetek  (Balázs F., Brunner Gy.-Horváth A.)
   Amit nem mondhattam el (Balázs F.- Horváth A.)
15. Homok a szélben  (Balázs F.- Horváth A.)  
16. Ne állj meg soha  (Fischer L.- Horváth A.)

CD 2

17 Gyertyák a téren  (Balázs F.- Horváth A.)
18 Átok van velünk  (Balázs F.- Horváth A.)
19. Érints meg  (Balázs F.- Horváth A.)  
20. Új név a régi ház falán  (Balázs F.- Horváth A.)
21. Nappali altató  (Balázs F.- Horváth A.)
22. Ahogy nézett  (Fekete T.- Horváth A.) ének: Heinz Gábor
23.Tükör által homályosan  (Fischer L.- Horváth A.) ének: Veres Mónika, Kontor Tamás
24. Cirkusz  (Balázs F.- Horváth A.)  
25. Idegen  (Balázs F.- Horváth A.) ének: Veres Mónika, Kontor Tamás
26. Számíts rám  (Balázs F.- Horváth A.)  
27. R.I.P.  (Balázs F.- Horváth A.)   
28. Túl az első éjszakán  (Balázs F.- Horváth A.)

Extra DVD – Budapest Sportaréna koncert 2018.05.05.

1. Ugye nem hiszed el
2. Hangoddal ébreszt a szél
3. Van egy őszinte dal
4. Tudom, én is megnyugodnék
5. Anyám, vigasztalj engem
6. Fekete bárány
7. A másik oldalon
8. Évszakok
9. Gyertyák a téren
10. A csönd éve volt
11. Érints meg
12. Kölykök a hátsóudvarból
13. A kőfalak leomlanak
14. Tékozló fiú
15. A szeretet koldusai
16. Kergesd el a felhőt a házamról
17. Amit nem mondhattam el
18. Kevés voltam neked
19. Homok a szélben
20. Ne állj meg soha
21. Maradj velem
22. Hazafelé
23. Válaszra várva