Kezdőlap Kiemelt RENDŐRKÉZEN A TOLVAJ

RENDŐRKÉZEN A TOLVAJ

A kecskeméti nyomozók őrizetbe vették azt a helyi férfit, aki közel egy tucat bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai őrizetbe vettek egy 28 éves férfit, aki tizenegy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.

A nyomozás adatai szerint a helybéli 2020. június és 2021. február között kilenc bolti lopást követett el. Zsákmányát az esetek többségében észrevétlenül táskájába vagy a ruhája alá rejtette, de előfordult olyan is, hogy egy szemfüles vásárló meglátta, és a kijáratnál megállította. A tolvaj meglepettségében az értékekkel telepakolt táskát hátrahagyva elszaladt az üzletből.

Az elkövető nem csak bolti lopásokra „szakosodott”. Kihasználta egy utcán parkoló autó nyitott állapotát, és a csomagtartójából két szerszámgépet tulajdonított el. Egy másik alkalommal egy telephely udvarára mászott be, ahonnan különböző értékeket lopott el, amivel közel egymillió forint kárt okozott.

A többrendbeli lopással gyanúsítható kecskeméti férfi kihallgatása során beismerő vallomást tett. Őt a nyomozók őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Az eljárás során a rendőrök megállapították, hogy két társa is volt a gyanúsítottnak, amikor a kecskeméti telephelyről lopott. A nyomozók őket – egy 21 és 25 éves férfit – is kihallgatták, és jelenleg szabadlábon védekezhetnek.