Kezdőlap Események Útburkolati festés a Szent László körúti vásártéren – Kecskeméti Piac

Útburkolati festés a Szent László körúti vásártéren – Kecskeméti Piac

A Szent László körúti vásártéren tovább folytatódtak az év elején megkezdett felújítási, tereprendezési munkálatok. Ezúttal a használat során megkopott útburkolati jelek kerültek felújításra, illetve ahol eddig nem volt, újonnan felfestésre, melyek egyrészt a biztonságos közlekedést, másrészt az árusok által bérelt területek határvonalait hivatottak szolgálni.
A vásártér legforgalmasabb, „főutcának” nevezett szakasza neon sárga festést kapott, melynek kihangsúlyozására azért volt szükség, hogy egyértelművé tegye a kirakodás határvonalát az árusok számára, mely a főutcán kritikus jelentőségű, hiszen egy váratlan vészhelyzet esetén a helyszínre érkező mentőautónak, vagy tűzoltóautónak minden körülmények között biztosítani kell a megfelelő szélességű, szabad közlekedő utat.
A Külső-Szegedi út felől a bérlettel rendelkező árusok hajthatnak be a piac területére. A „zsilipben” történő felsorakozást mostantól az újonnan felfestett szaggatott terelővonal segíti.
A bérletes helyek újra festésével és újra számozásával pedig a felújítás mellett új bérelhető helyek is kialakításra kerültek.
A Kecskeméti Piac mindent megtesz azért, hogy a Szent László körúti nagybani piac és vásártér minél korszerűbb és biztonságosabb legyen mind az árusok, mind a látogatók számára.