Kezdőlap Egészség Fodrászat a szenvedélye

Fodrászat a szenvedélye

A fodrász szakma szépsége már kislányként megfogta Gulyásné Szalai Évát, aki mondhatni beleszületett a szakmába. Így a fodrászat iránti szeretete és tisztelete egész élete során végig kíséri. Ennek előnyét vendégköre látja, akik a legújabb technikák és divatos frizurák mellett mindig mosolygós fogadtatásra számíthatnak.

Kecskeméten, a Budai utca 27. szám alatt található Gulyásné Szalai Éva mesterfodrász Napraforgó szalonja. A kedves, mosolygós, a világ dolgaira nyitott, kíváncsi hölgy évtizedek óta hódol szenvedélyének, a fodrászatnak. Már gyermekként megszerette e szakmát, hiszen mind édesanyja, Szalai Andrásné, mind a nagymamája fodrász volt a városban. Az ő nyomdokaikon haladva építette ki saját vendégkörét. A több évtizedre visszatekintő szakmai pályafutása egyik nagy mérföldköve volt, amikor 22 évvel ezelőtt megnyitotta saját üzletét a Budai utcában.

Éva mindig is nyitott volt az új dolgokra, az új technológiákra. Az országban az elsők között alkalmazta a melegollós hajvágást, ma pedig szolgáltatási repertoárját a tartós hajegyenesítés, a hajdúsítás, a hajhosszabbítás teszi teljessé.

A szakember nemcsak neves fodrászként ismert a hírös városban, a tanulók képzése terén is letette névjegyét. Elismert oktatóként az évek alatt mintegy ötven tanulót avatott be a szakma rejtelmeibe, tudásanyagába.

Elmondta, hogy ma már sokkal könnyebb az oktatás az internetnek köszönhetően, hiszen többféle videó elérhető a tanítványok számára. Ez nagy könnyebbséget jelentett a koronavírus járvány idején, amikor a személyes találkozásra nem volt lehetőségük. Természetesen, amint lehetett, a tanítás élőben folytatódott. Így összességében elégedett volt a tanulók vizsgán nyújtott teljesítményével, hiszen amit személyesen tudtak gyakorolni, ott ötös jegyet vagy dicséretet kaptak, a többi esetében pedig átlagban négyest.

Éva a hét legtöbb napján dolgozik, fogadja vendégeit. Mindig örömmel megy dolgozni, melyet kevesen mondhatnak el magukról. Szereti a szakmáját, így számára a munka nem megerőltető, hanem öröm. Ezt az elhivatottságot pedig vendégköre nap mint nap megtapasztalhatja.

Napraforgó Fodrászat                                                              

Bejelentkezés: 76/32-12-12, 20/469-8066

Kecskemét, Budai utca 27.