Kezdőlap Kiemelt Sajtóközlemény – Varázstáska akció tanszercsomagjainak sajtónyilvános átadása

Sajtóközlemény – Varázstáska akció tanszercsomagjainak sajtónyilvános átadása

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata idén másodszor szervezett gyűjtést a rászoruló családokban élő, nehéz sorsú gyermekek iskolakezdésének megkönnyítésére.
A Varázstáska akció ezen a nyáron is sokakat megmozgatott. Cégek és magánszemélyek egyaránt adakoztak a nemes cél, a gyerekek iskolakezdésének támogatására.
Az adományok leadására július 26-a és augusztus 25-e között 6 gyűjtőponton volt lehetőség a városban. Az Alföld Áruház, az Auchan Áruház, a Firka papír-írószer, a Malom Központ és a Tesco
Áruházak biztosították a helyszíneket.
Az egy hónapos akcióban önkéntesek segítették az adományok összegyűjtését, a tanszercsomagok összeállítását.
Az adományozó kecskeméti cégeknek és magánszemélyeknek köszönhetően idén is nagyjából 4,5 millió forint értékben gyűlt össze adomány. Ebben az évben a tavalyinál is több, összesen 235
hátrányos helyzetű – nagyrészt általános iskolás – gyermeknek biztosítjuk a tanév kezdéséhez szükséges teljes tanszercsomagot. A csomagokból kimaradt tanszereket a Hunyadi János általános
iskola, Damjanich János általános iskola és a Biztos Kezdet Gyermekház kapja meg.
A komplett iskolakezdési csomagokon és a lakosság által a gyűjtődobozokban elhelyezett tanszereken kívül 725.000 forintnyi pénzadomány is összegyűlt. Ezt a még hiányos csomagok kiegészítésére tudtuk felhasználni.
Több cég és magánszemély vállalta egy vagy több gyermek komplett iskolakezdési csomagjának biztosítását.


Jelentős összeggel járultak hozzá a Varázstáska akció idei sikeréhez az alábbi cégek:

Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft.
Bácsvíz Zrt. KIK-FOR Ingatlankezelő és Forgalmazó Kft.
Kecskeméti Városfejlesztő Kft. Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft.
Hírös Sport Nonprofit Kft.
Kecskeméti Televízió Nonprofit Kft.
„Cabtec” Kábelkonfekcionáló és Készülékgyártó Kft.
Dr. Ács Optika (Dr. Ácsné Szepes Krisztina)
Csatos Erika az Álomjövő Kft. Tulajdonosa a Nőnek lenni jó konferencia nevében Trendalelke Vállalkozóinői Közösség Bimbó Kft.

A gyűjtőpontok közül az alábbiak anyagilag is hozzájárultak a gyermekek zökkenőmentes
iskolakezdéséhez:
Auchan Áruház
Malom Központ
Firka papír-írószer
Tesco Áruházak

A Varázstáska akcióban az önkormányzattal a következő kecskeméti szervezetek működtek együtt az adománygyűjtés zavartalan lebonyolításán:


Együtt a Kecskeméti Családokért Közhasznú Alapítvány
Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület

Bács-Kiskun Megyei Család Esélyteremtő és Önkéntes Ház
Egyedülálló Szülők Klubja
Biztos Kezdet Gyerekház
Keresztény Nagycsaládos Egyesület
Család és Karrier Pont Kecskemét
Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft.
CédrusNet Kecskemét

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata a gyermekek nevében köszöni az akcióban résztvevők közreműködését és minden nemes lelkű, jószándékú adományt.