Kezdőlap Kiemelt Szlovák embercsempészt fogtak

Szlovák embercsempészt fogtak

Megállított Balotaszálláson a körzeti megbízott egy járművet, amelyben 5 illegális migráns utazott.

Balotaszállás belterületén, az Ady Endre utcában állított meg a helyi körzeti megbízott egy osztrák honosságú személygépkocsit ma hajnalban.

Az intézkedés során a járműben 5 – magát bangladesi állampolgárnak valló – férfit talált. A külföldi utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a járművezetővel együtt elfogták, majd előállították őket. A 28 éves szlovák sofőrt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására.

A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.