Kezdőlap Kiemelt A törökországi Ethnosport Világszövetség meghívására Isztambulban tartózkodott a Magyar Turán Szövetség küldöttsége

A törökországi Ethnosport Világszövetség meghívására Isztambulban tartózkodott a Magyar Turán Szövetség küldöttsége

A Magyar Turán Szövetség, Magyarország és a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző és hagyományőrző sportokat képviselő szövetsége, amely évek óta szoros partneri kapcsolatokat ápol az Ethnosport Világszövetséggel és a keleti rokonnépeink szervezeteivel. Az idei Ősök Napja ünnepséget követően érkezett a világszövetség vezetőségének meghívása és felkérése egy vezetői látogatásra, valamint egy közös munkaprogram megvalósítására.

A Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány egy Európai Uniós pályázaton is részt vett a törökországi Ethnosport Világszövetséggel közösen. A projekt célja általában a hagyományos sportjátékok és az emberiség kulturális örökségét képező hagyományok népszerűsítése a fiatalok és a fiatalokkal aktívan együtt dolgozó ifjúsági vezetők között; illetve a hagyományos sportok és játékok újjáélesztésének előmozdítása.

A projektben 44 fő vett részt. Törökország mellett Tatársztán (Orosz föderáció) több hagyományőrző sport szervezete (hapkido, güres, lovasíjászat) és Magyarország képviseletében a Magyar-Turán Alapítvány 11 fős küldöttsége, mint a hagyományőrző sportokat és sportolókat képviselő legnagyobb magyar szervezet.

A program során előadóink a hagyományőrző rendezvények és a hagyományos sportok versenyeinek szervezése terén szerzett tapasztalataikat osztották meg a hallgatókkal.

A magyar küldöttség előadást tartott a Magyar-Turán Alapítvány működéséről. Az előadásban bemutattuk a magyar történelem Kárpát-medencén kívüli szakaszát is, az Árpád-ház uralkodásáig, kiemelve a Kárpát-medencei államot létrehozó Magyar Nagyfejedelemség történetét és Árpád vezér személyének fontosságát a magyar történelemben. Beszámoltunk az utóbbi években, modern természettudományos módszerekkel végzett kutatások eredményeiről is.

A közös fórumon bemutattuk a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlést, mely Európa legnagyobb hagyományőrző ünnepe, amely évek óta ad otthont a legnagyobb hagyományőrző sportversenyeknek.

A prezentációban szó esett a kulturális tevékenységről, melyet az alapítvány a határon túli magyar közösségekért végez, röviden ismertettük az I.vh. után kialakult etnikai helyzetet Szlovákiában, Romániában, Szerbiában, Ukrajnában. Beszéltünk a Közép-ázsiai országokban végzett kulturális tevékenységről, a közös antropológiai és genetikai kutatásokról, a közös sporteseményekről, adatgyűjtő expedíciókról, Közös kulturális eseményekről (íjász és sportegyesületek létrehozása, életfa állítás a kazakisztánimadjar törzsnél, dokumentumfilm a Kaukázus vidék és a Karabah régió történetéről.)

Beszámoltunk a hagyományőrző sportok terén elért eredményekről. 2010 óta szervezünk különböző országos hagyományőrző sportversenyeket, mint például a Magyar Köböre Bajnokság, a Turán Kupa vagy a TURÁN Hagyományőrző Sportok Viadala. A Kurultaj adott otthont a 2018-as Bothúzó Európa Bajnokságnak. 

Megtekintettük az Ethnosport Világszövetség Isztanbuli oktatóközpontját, ahol gyakorlatban is kipróbáltuk a jelenleg használt eszközöket és módszereket.

Részt vettünk az Ethnosport Világszövetség rendezésében megtartott Bothúzó Világbajnokságon, ahol szurkoltunk a szép sikereket elérő magyar bothúzó válogatottnak.

Megtekintettük a törökül csak Zsebherkules-nek becézett olimpiai- és világbajnok bulgáriai török súlyemelő, NaimSulejmanoglu életéről készített dokumentumfilmet.

Az egyhetes programsorozat közös, záró-fórumán az Ethnosport Világszövetség vezetősége és BilalErdogan elnök úr is személyesen vett részt. Köszöntötte a megjelenteket, külön kiemelte a Magyar Turán Szövetség által végzett nagy kutatási és szervezőmunka eredményességét és a Kurultaj kiemelkedő jelentőségét. A világszövetség elnöke szívélyes üdvözletét küldte a Magyar Turán Szövetséget vezető Bíró András Zsolt elnök úr részére.

Különös megtiszteltetés, hogy az elnöki megnyitó után a 11 fős magyar küldöttség vezetője, Varga Zoltán kapott szót. A török köszöntés után a magyar delegáció vezetője angolul elmondta, hogy megtisztel bennünket a meghívás. Úgy gondoljuk, hogy ez egy új alkalom a hídépítésre és újabb kapcsolódási pont egymással. Az út közös, a cél közös. Közös reményünk, hogy a közeli jövőben, tovább mélyítve az együttműködést, sikeresen tudjuk folytatni a közös munkát.

A fórum végén Varga Zoltán vette át BilalErdogan elnök úrtól a vendéglátók ajándékát (egy különleges tradicionális török íjat), amelyet követően átadta a Magyar Turán Alapítvány ajándékát: egy aranyozott ezüst tollat, egy színezüst karkötőt aranyozott hun farkas motívummal. .