Kezdőlap Gazdaság 30 éves az Airvent „Büszke vagyok az állandóságra”

30 éves az Airvent „Büszke vagyok az állandóságra”

Pataki Mihály, alapító, vezérigazgató. A légtechnikai üzletág mellett a lovak nagy szerelmese, a Pataki Ménes alapítója. A magyar lovaskultúra megőrzésének érdekében a tenyésztés mellett díjugrató versenyeket is szervez.

Az Airvent Légtechnikai Zrt. immár harminc éve biztosít egészséges és kellemes belső klímát lakossági, kereskedelmi és ipari épületekben. Pataki Mihályt, az Airvent alapítóját és vezérigazgatóját kérdeztük a cégalapításról, az elmúlt három év- tized mérföldköveiről, sikereiről – és persze a jövőről.

A rendszerváltás előtt Svédországban éltél és dolgoztál. Mesélnél nekünk a magyarországi cégalapítás hátteréről és folyamatáról?


– 1976-ban, 25 évesen mentem ki Svédországba, ahol megtanultam svédül és angolul, majd állami támogatással főiskolát végeztem. 1982-ben tervezőként dolgoztam egy malmöi légtechnikai tervezőirodában, amikor megkeresett az általam akkor már jól ismert Lasse Lundeberg, azzal a céllal, hogy tervezzem be a munkáimba a KB Klimatbyrån által forgalmazott termékeket. Jól ismertem a termékeiket, pontosabban a piaci hátrányukat a többi gyártóval szemben, így javaslatot tettem a
fejlesztésükre, javításukra. Ez a partnerkapcsolat olyan sikeresen alakult, hogy 1983-ban Lasse átalakította az eredetileg 1977-
ben alapított, légtechnikai elemekkel kereskedő céget, és 50%-os tulajdonosa lettem a svédországi székhelyű, ma is sikeresen működő Klimatbyrånnak. 1984-ben elkezdtünk gyártatni Hódmezővásárhelyen, Mélykúton és Szarvason, ahonnan már a kezdeti időszakban is heti rendszerességgel szállítottuk a rácsokat, szelepeket, hangcsillapítókat és dobozokat Skandináviába. A magyarországi gyártókat akkoriban Zakupszky Gábor kollégánk felügyelte, én pedig hetente ingáztam a két
ország között. A nyolcvanas évek végére – termékek kimagasló minőségének köszönhetően – exponenciális növekedést értünk el, és volt, hogy évről évre megháromszoroztuk, megnégyszereztük az előző éves forgalmakat.

Tehát eleinte magyar beszállítókkal gyártattatok. Miért kellett megváltoztatni ezt a felállást?
– A rendszerváltás előre nem látható problémákat okozott az üzletnek. Egyik magyarországi gyártónkat magával ragadta a kor vadkapitalista hangulata, és Európa-szerte árusítani kezdte az általunk fejlesztett termékeket, így azonnal új megoldást kerestünk az előállításukra. 1990-ben kibéreltük a mai kecskeméti központunk földrajzi helyén álló Kossuth Tsz használaton kívül álló csarnokait, és 12 emberünkkel néhány hét alatt beindítottuk a magyarországi termelést. Így történt, hogy 1990. október 19-én megalakult az akkor még kft. formájában működő Airvent. Az új gyárépületbe Svédországból hoztunk préshajlító és ponthegesztő gépeket, valamint szerszámokat, a festőüzemet viszont teljes mértékben mi építettük. Török Béla kollégámmal, aki kiemelkedő képességű gépészmérnök és résztulajdonos is volt, kidolgoztuk az elektrosztatikus porfestés számunkra legalkalmasabb technológiai folyamatát, amelyet a mai napig alkalmazunk. A gyártásunk dinamikusan fejlődött: három hónap alatt a 12 emberből 30 lett, és az első év végére sikerült azt a heti gyártott darabszámot elérni, amelyet a magyarországi beszállítók a rendszerváltás előtt termeltek a skandináv piacra.

– Akkoriban Magyarországon még nem is ismerték az Airvent márkanevet? – Így van. Fordulópontot jelentett a cég életében az 1993-as év, amikor Suta Mária kereskedelmi igazgatóval elkezdtük az
Airvent által gyártott termékek magyarországi kereskedelmét, valamint a kiegészítő termékek forgalmazását. Büszkék vagyunk arra, hogy a kilencvenes években választott partnereinkkel mind a mai napig folyamatos és nagyon jó üzleti kapcsolatban vagyunk, ilyen például az S&P, az Östberg vagy a VEAB, hogy csak a legnevesebbeket említsük. Az első magyarországi irodánkat Budapesten, a Nagykőrösi út egyik emeletes házának a földszintjén nyitottuk meg, kis raktárral a szomszédos telken.
”A kilencvenes években választott partnereinkkel
mind a mai napig folyamatos és nagyon jó üzleti
kapcsolatban vagyunk.

– Milyen kihívásokkal kellett szembenézni új piaci szereplőként?
– Az akkor újonnan csatlakozó munkatársak feladata az volt, hogy megismertessék a termékeinket a tervezőkkel, a kivitelezőkkel, a beruházókkal és a lakossággal. Amikor éppen Magyarországon tartózkodtam, jómagam is jártam a cégeket Máriával. Eleinte a Fűtőber és a Hungaropanol voltak a versenytársaink, külföldi cégeknek egyáltalán nem volt irodája Magyarországon. A gyártásunk és a forgalmunk exponenciálisan növekedett az első tíz évben, így a kilencvenes évek végére már 150 munkavállalónk volt. Akkortájt hoztuk létre a debreceni, valamint a kecskeméti kereskedelmi irodákat, majd ezt követte a szombathelyi képviseletünk a 2000-es évek elején. Ezt a lendületet egészen 2008-ig sikerült tartanunk. – Akkor már 360-an dolgoztak az Airventnél. Milyen változásokat hozott a gazdasági válság? – A 2008-ban bekövetkezett válság tönkretette az építőipart, amit Magyarország nagyon lassan hevert ki. Szerencsés helyzetben voltunk, hiszen Svédország és Dánia gazdasága viszonylag gyorsan helyreállt. A magyarországi forgalomkieséseinket egy éven belül ellensúlyozta az exportpiacunk, így a válság alatt is képesek voltunk munkavállalói állományunk megőrzésére. A válság éveit is igyekeztünk hasznosan tölteni, nagyobb figyelem és több idő jutott az új
termékek fejlesztésére – megalapozva jelenkorunk lendületét.
– Eleinte csak egyszerűbb termékek gyártásával foglalkoztatok. Hogyan bővült a paletta az évek során? – Kezdetben rácsokat, befúvókat, dobozokat és hangcsillapítókat állítottunk elő. Olyan termékeket, amelyeket nagy darabszámban lehetett gyártani, és amelyekhez nem mellékesen megvolt a szükséges gépparkunk. Tehetséges
szakembereinkkel folyamatosan tökéletesítettük a termékek funkcionalitását és gyárthatóságát. A palettánkat folyamatosan
bővítettük a piac igényei szerint, a célunk pedig az volt, hogy a termékeinkkel egy komplett légtechnikai projektnek legalább
a 80%-át ki tudjuk szolgálni – vagyis, hogy ha lehet, ne menjen a vevő más gyártókhoz egy-egy hiányzó termékért. A kilencvenes években ezért kezdtünk gyártani légkezelőket (akkoriban az IV Produkt licence alapján), amelyeket főleg a magyar piacon értékesítettünk.
– Azóta már a Plex-széria harmadik generációja áll fejlesztés alatt. Miben erősek az Airvent légkezelői? – A szigorodó műszaki követelmények, valamint az új követelményrendszerek bevezetése arra sarkallt minket, hogy az alapoktól kezdve gondoljuk át a légkezelőgyártás irányát és lehetőségeit. Teljesen új vázprofilt, sarokelemet és illesztő mechanizmust (EasyLink™) alkottunk meg, amely a mai napig egyedülálló a piacon. A kezdetektől EC ventilátorokat alkalmaztunk, illetve rendkívül büszkék vagyunk a saját fejlesztésű CA-Plex automatikánkra is. – A kecskeméti központban a gépészeti fejlesztések mellett automatizálással is foglalkoztok?
– A klímagerendás hűtő- és szellőztetőrendszerek kapcsán merült fel először az Airventnél az automatikus szabályozás, vezérlés fejlesztése. 2003 óta gyártunk klímagerendákat, és ez a terület azóta is az Airvent egyik zászlóshajója. A klímagerenda egy rendkívül elegáns, hatékony, jól szabályozható termék, amelyhez 2010-ben kifejlesztettünk egy
helyiségszabályozó vezérlőegységet (ControlAir), valamint egy olyan felügyeleti és optimalizáló rendszert (SUM), amellyel a mindenkori igények biztosítása mellett minimalizálható a gépészeti rendszer energiafelhasználása. A 2013-ban épült, új kecskeméti irodaépület gépészete már ezzel a felügyeleti rendszerrel kiépített, becsléseink szerint az igényalapú szabályozással a tervezett primerenergiafogyasztás 2/3-át tudjuk megtakarítani.
– Visszatekintve az Airvent elmúlt 30 évére, mire vagy a legbüszkébb?
– Főként arra, hogy az Airvent fejlődése – kisebb-nagyobb gazdasági visszaesésektől eltekintve – töretlen volt. A háromfős
induló létszámból mára 400 lett úgy, hogy a válság idején is képesek voltunk megőrizni dolgozói állományunkat – ezt kevés cég mondhatja el magáról. Büszkék lehetünk arra is, hogy a Skandinávián túl már majdnem minden kontinensen jelen vannak az Airvent termékei: szállítottunk már Kanadába, Új-Zélandra, Japánba és Szingapúrba is. Ez számomra azt jelenti, hogy a termékeink megjelenése és minősége a világon bárhol megállja a helyét. És végül, de nem utolsósorban büszke vagyok az állandóságra. Több tucatnyi kollégánk van, aki a kezdetek óta velünk dolgozik, és az sem ritka, hogy a gyermekeik is nálunk helyezkednek el. Nem kell messzire menni, immár három gyermekem is az Airvent csapatait erősíti, és ha egyszer már tényleg nyugdíjba vonulok, nyugodt szívvel fogom itt hagyni a munkát a következő generációk számára.
– Mit gondolsz, milyen jövő vár az iparágra, és különös tekintettel az Airventre?
– Egy biztos, az Airventnek van jövője – a mai világban már ez sem egyértelmű. Nagy erényünk, hogy ütőképes, erős
szellemi gárdánk van: a tapasztalt munkavállalóink képviselik az Airventtől megszokott minőséget és egzisztenciát, az újonnan
csatlakozó kollégáknak pedig az ötleteikkel, új nézőpontokkal mindig sikerült valamilyen módon előrelendíteniük a céget. Véleményem szerint az épületgépészet jövőjében el fog jönni az a fordulópont, amikor a gyártott termékek hatékonysága egy olyan magas szintet ér el, hogy végre elkezdünk foglalkozni a rendszerek hatékonyságával is. Mint mondottam, mi már fel vagyunk készülve erre az időszakra is (az optimalizáló és felügyeleti rendszerünkkel), viszont amíg nem jelenik meg erre az igény a beruházói oldalról, addig az a dolgunk, hogy minél szélesebb körben terjesszük az igényalapú gépészeti szabályozás
lehetőségeit és fontosságát.

AIRVENT Légtechnikai Zrt.

Kecskemét, Belsőnyír 150. Tel.: +36 76 481 650
Kereskedelmi iroda: +36 30 788 1041 E-mail: [email protected]

www.airvent.hu

Szerviz: [email protected]