Kezdőlap Kiemelt ELJÁTSZOTT KÖZEL 17 MILLIÓ FORINTOT

ELJÁTSZOTT KÖZEL 17 MILLIÓ FORINTOT

Őrizetbe vettek egy kecskeméti nőt, aki a gyanú szerint két dohánybolt üzletvezetőjeként sportfogadásokat tett több millió forint értékben, azonban azokat nem rendezte, így hiány keletkezett a bevételben.

Üzletvezetőként dolgozott 7 éven keresztül két kecskeméti dohányboltban egy 36 éves nő. Az asszony feladata az árubeszerzés, a befolyó összeg kezelése és a kifizetések rendezése volt. Az alkalmazott a munkaadójának teljes bizalmát élvezte, ugyanis megbízható munkaerőnek bizonyult az évek során. Ezt azonban megingatta a könyvelő jelzése, aki jelentős hiányra hívta fel a tulajdonos figyelmét idén júniusban. Kiderült, hogy a hiányzó összeg közel 17 millió forint. A munkaadó feljelentést tett bizalmasával szemben, ezért a rendőrég vizsgálni kezdte az ügy körülményeit. Az alkalmazottak egyöntetűen elmondták, hogy az asszony szerencsejátékozott, és napi rendszerességgel adott fel több százezer forint értékű szelvényt, azonban azokat nem rendezte, így hiány keletkezett a bevételben. Olyan eset is előfordult, amikor a nő zárás után ment vissza, hogy sportfogadásokat tegyen.  

A nyomozás során kiderült, hogy az üzletvezető több mint 16,5 millió forintot sikkaszthatott el 2021. január 1-től június 30-ig. A Kecskeméti Rendőrkapitányság egyenruhásai tegnap őrizetbe vették az asszonyt és gyanúsítottként hallgatták ki.