Kezdőlap Kiemelt EMBERCSEMPÉSZ ÉS ILLEGÁLIS MIGRÁNSOK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN

EMBERCSEMPÉSZ ÉS ILLEGÁLIS MIGRÁNSOK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN

Balotaszállásnál fogták el azt az albán férfit, aki gépjárművében 23 illegális migránst szállított. Nem sokkal később Hercegszántónál egy 47 fős migráncsoportot tartóztattak fel az egyenruhások.

A Kelebia Határrendészeti Kirendeltség járőrei egy gépjárművet ellenőriztek – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztály jelzése alapján – Balotaszállás külterületén 2021. november 18-án 22 óra 45 perckor.

A gépkocsit egy albán férfi vezette, a jármű rakterében 23 – magukat afgán állampolgárnak valló – személy tartózkodott. A csoport tagjai sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A sofőrt előállítják a rendőrök és őrizetbe veszik. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indít eljárást vele szemben. A nyomozók előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására.

A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.​

Nem sokkal később, 23 óra 20 perckor Hercegszántó közigazgatási területén egy 47 fő migránscsoportot tartóztattak fel az egyenruhások. A magukat szír állampolgárnak valló határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.