Kezdőlap Kiemelt Kanadai centert igazoltunk

Kanadai centert igazoltunk

Az Erste Ligát vezető UTE felnőtt férfi jégkorongcsapata 28 éves balkezes játékost igazolt Kanadából. Erik Robichaud egyetemi évei után két szezont játszott az ECHL-ben, legutoljára pedig a francia élvonalban szerepelt. A Megyeri úton szerdán este vehette át a 74-es számú mezt.
Virág Csaba vezetőedző és a szakmai stáb a cseh Richard Nejechleb távozása után kifejezetten olyan játékost keresett, aki jól illeszkedhet az UTE jelenlegi rendszerébe; az alapvetően inkább defenzív, stabil védekezésből építkező kontrajátékba.




“Az alacsonyabb játékosok közé tartozom, sokat korcsolyázom, szeretem birtokolni a korongot, ugyanakkor nekem első a védekezés – mondta Erik Robichaud. – Olyan center vagyok, aki mélyen visszasegít, és ha hátul minden rendben, akkor szeretek támadni. Úgy gondolom ez jól illeszkedik majd ebbe a csapatba, mert ha jól tudom, az UTE hasonló stílusú hokit játszik.”

Csapatunk új jégkorongozója Budapestre érkezése után azt mondta, izgatottan várja már, hogy megismerkedhessen a csapattársaival, és hozzátette, hogy a városról, valamint a magyarokról eddig csak jókat hallott.



“Van egy barátom, aki korábban Magyarországon játszott. Amikor az UTE megkeresett, akkor megkérdeztem, mi a véleménye erről a lehetőségről. Kizárólag jókat tudott mondani a csapatról, a városról, és az itteni emberekről. Azt is mondta, hogy szerinte ez egy remek lehetőség, és élvezni fogom az itteni hokit.”

Erik Robichaud a csütörtök délelőtti edzésen mutatkozhat be új csapatának.