Kezdőlap Hírek LEZÁRTÁK: HATÁRSÉRTŐ VOLT A CSOMAGTARTÓBAN IS

LEZÁRTÁK: HATÁRSÉRTŐ VOLT A CSOMAGTARTÓBAN IS

Az embercsempészéssel gyanúsítható egyiptomi és jemeni állampolgárok letartóztatásban várják ügyük lezárását.

Mint arról korábban beszámoltunk, Dunavecse térségében 2021. szeptember 19-én reggel a rendőrök megállítottak egy járművet, amelyet egy cseh tartózkodási engedéllyel rendelkező férfi vezetett. Róla később kiderült, hogy egyiptomi állampolgár. A járműben rajta kívül egy jemeni férfi, valamint további öt határsértő utazott – egyikük a csomagtartóban –, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

A gyanú szerint a szír migránsokat az egyiptomi férfi és jemeni társa Nyugat-Európába akarták csempészni. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályán mindkettejükkel szemben büntetőeljárás indult őrizetbe vételük mellett.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsítottak ügyében a nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat bíróság elé állítás javaslatával átadták a járási ügyészségnek.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.​