Kezdőlap Hírek Nemzetközi versenyen remekeltek a kecskeméti búvárúszók

Nemzetközi versenyen remekeltek a kecskeméti búvárúszók

Összesen 9 nemzet közel 250 versenyzője állt rajthoz a Fiatal Uszonyosúszók VII. Világtalálkozója elnevezésű uszonyosúszó versenyen. A 2021. november 27-28. között megrendezett viadalnak – a hagyományokhoz híven – Kecskemét városa adott otthont. A BÁCSVÍZ KVSC 25 versenyzővel állt rajthoz, és nem kevesebb, mint 4 arany- és 6 ezüstérmmel zárták a hétvégét. Ezzel a klubcsapatok
eredményességi versenyén az előkelő 4. helyet szerezte meg a hazai klub.

  • A verseny előtt úgy gondoltam, hogy ha pár dobogós helyezésünk lesz, akkor már örülhetünk.
    Bár a mezőny nem tűnik túl népesnek, de igen erős csapatok fogadták el a meghívásunkat. A pandémia is átírta pár soron a forgatókönyvet, ám a végén mégis maximálisan elégedettek lehetünk a rendezvény színvonalával. Szili Ágnes egy arany-, egy ezüstéremmel és egyéni
    legjobb időeredményeit messze túlszárnyalva demonstrálta, hogy vele jövőre a junior korosztálynak is komolyan számolnia kell, Mozsárik Levente pedig az úszó szakosztályunk vendégversenyzőjeként két arany- és két ezüstéremmel bizonyította, hogy náluk is kemény
    és színvonalas edzésmunka folyik. Szerencsére már a fiatalabb korosztály is bontogatja szárnyait: Turucz Zoé serdülő korosztályban villantotta meg magát, ami két ezüstérmet jelentett számára. Szerencsére más tehetséges sportolók is akadnak a BÁCSVÍZ KVSC
    cspatában, ezt jól tükrözi a váltó arany- és ezüstérem is.
    Hátra van még az Országos Bajnokság, ami egyben az év utolsó versenye is. Bízunk benne, hogy ez a verseny is még megrendezésre kerül és igyekszünk tisztességgel helytállni. – foglalta össze a hétvégét Juhos Gergely szakosztályvezető.
    Edzők: Szabó László, Nagy Zoltán, Bács Ferenc, Jaksa Milán
    Eredmények:
    Ifjúsági korosztály:
    Szili Ágnes:
  1. 400m felszíni úszás 3:32,75
  2. 200m felszíni úszás 1:38,44
    Mozsárik Levente:
  3. 50m uszonyos gyorsúszás 21,37
  4. 100m uszonyos gyorsúszás 46,77
  5. 200m uszonyos gyorsúszás 1:47,34
  6. 400m uszonyos gyorsúszás 3:53,69
  7. 4x100m uszonyos gyors mix váltó:
    Wórum Regő – Szili Ágnes – Turucz Zoé – Mozsárik Levente

3:23,73

  1. 4x50m felszíni mix váltó:
    Misits Máté – Szili Ágnes – Turucz Zoé – Décsei Marcell
    1:20,93

Serdülő korosztály:
Turucz Zoé:

  1. 50m uszonyos gyorsúzás 24,56
  2. 100m uszonyos gyorsúszás 54,78