Kezdőlap Kiemelt EGYIK LEFOGTA, A MÁSIK KIRABOLTA

EGYIK LEFOGTA, A MÁSIK KIRABOLTA

Őrizetbe vettek egy 17 éves és 18 éves tiszaalpári férfit, akik a gyanú szerint az egyik éjszaka bementek 77 éves áldozatukhoz, lefogták és elvették a pénzét. Amint a rendőrök tudomására jutott az eset, pár órán belül felderítették az elkövetőket, majd elfogták.

Bejelentés érkezett a tiszaalpári körzeti megbízott szolgálati telefonjára tegnapelőtt, miszerint egy 77 éves helybélitől elloptak 140 ezer forintot tavaly decemberben.

A rendőrök nyomozást indítottak és kihallgatták a sértettet. Az idős férfi elmondta, hogy egyedül él tiszaalpári lakásában. Tavaly év végén az egyik éjszaka arra riadt álmából, hogy nem tud mozdulni, mivel egy maszkos férfi a nyakához szorítja a karját. Védekezésképpen kapálózni kezdett, azonban csak a maszkot sikerült levenni támadója arcáról, aki pár pillanattal később már kereket is oldott. A sértett a történtek után ellenőrizte a pénztárcáját, majd rájött, hogy kirabolták. Az idős áldozat elfelejthette bezárni a bejárati ajtót, ezért tudtak bemenni hozzá. Az esetről csak pár embernek beszélt, és nem értesítette a rendőrséget.

A nyomozók úgy gyanítják, hogy a bűncselekményt ketten követték el. Egy 18 éves férfi lefogta a sértettet, míg 17 éves társa elvette a pénzét az éjjeliszekrényben lévő pénztárcájából. A fiatalokat tegnap elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki rablás bűntette miatt. Az egyenruhások őrizetbe vételük mellett kezdeményezték letartóztatásuk indítványozását. A Tiszakécskei Rendőrőrs nyomozói vizsgálják, hogy a gyanúsítottak elkövettek-e más sérelmére hasonló bűncselekményt.

Kérjük, fogadják meg a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság jó tanácsait:

Mielőtt aludni mennének, győződjenek meg arról, hogy nem hagyták-e nyitva bejárati ajtójukat! Könnyelműségükkel ne segítsék hozzá az elkövetőket a könnyű zsákmányhoz!

Amennyiben mégis áldozattá váltak, célszerű erről a legrövidebb időn belül bejelentést tenni a legközelebbi rendőrségen.