Kezdőlap Kiemelt HÍREK RÖVIDEN BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

HÍREK RÖVIDEN BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatársai 2021. november 9-én 21 óra 30 perckor Soltvadkert térségében intézkedés alá vonták egy személyautó sofőrjét. Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a 26 éves férfit a járásbíróság 2021 márciusában egy évre eltiltotta valamennyi közúti jármű vezetésétől.

Idén január 4-én a kiskunhalasi járőrök állították meg azt az 56 éves autóst, aki a város belterületén közlekedett az autójával. Róla szintén kiderült, hogy 2022 októberéig nem vezethet járművet, mert a Kiskunhalasi Járásbíróság eltiltotta a vezetéstől.

Az egyenruhások mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A szabadlábon védekező férfiak ügyében a nyomozás a napokban befejeződött. A Kiskőrösi, illetve a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti munkatársai mindkettejük ellen vádemelést javasolnak.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét arra, hogy járművet csak az vezethet, aki rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel és a járművezetéstől nincs eltiltva.