Kezdőlap Hírek Remény a terméketlen állapotban: Indul a Gyermekre vágyók lelkigyakorlata!

Remény a terméketlen állapotban: Indul a Gyermekre vágyók lelkigyakorlata!

Visszajelzések alapján a gyermekre vágyók lelkigyakorlatán résztvevő házaspárok akár 30-40 százalékánál megfogan a baba. Az orvosi diplomával is rendelkező Csépányi Gábor atya egy interdiszciplináris team: családterapeuta pszichológus, orvos ésCreighton-oktató valamint korábbi résztvevőksegítségével immár hetedik éve szervezi meg Mátraverebély-Szentkúton 3 napos foglalkozását.

Maximum 15 párral idén is elindul a nemzeti kegyhely bentlakásos lelkigyakorlata, ahová első gyermekükre vágyó katolikus házastársak jelentkezhetnek.

A foglalkozásra érkező házaspárok között nem ritka, aki 8-10 évet, sőt volt olyan is, aki évtizedeket várt a gyermekáldásra. Utóbbi esetben a hölgy már változókorba lépett, amikor megfogant a baba.

Két lelki okot említenék meg, amely funkcionális meddőséget, vagy, ahogy szívesebben hívom, terméketlen állapotot okozhat. Az egyik, hogy a nő gyermekként kezeli a férjét és nem egyenrangú felnőttként élnek a házasságban, a másik pedig, hogy nem sikerült a szülőkről való leválás” – sorolta Csépányi Gábor atya tapasztalataira hivatkozva, majd hozzátette, ahol Isten jelen van, ott élet fakad.

A februári hétvége azegymás felé fordulást és az Istenre hangolódást segíti. A párok többnyire az alábbi elvárásokkal érkeznek a lelkigyakorlatra: lelki szabadságot, erőt, lelki feltöltődést szeretnének, valamintmeglátni Isten akaratát, és megnyugodni abban.

Magyarországon sajnos nagyon kevés a holisztikus szemlélettel bíró, helyreállító orvoslást gyakorló szakember és az orvosok sokkal korábban nyúlnak a mesterséges eljárásokhoz, mint kellene.

„Minden olyan módszert támogatunk, amely a természetes úton való megtermékenyülést segíti. De minden jelenlegi, ún. asszisztált reprodukciós módszert, amelyek helyettesítik azt, hogy egy férfi és egy nő házastársi együttlétéből fakad az élet, azt nem. Ezek helyett a Creighton-módszeren alapuló természetes prokreációs technológiát (NaPro-t) ajánljuk” – hangsúlyozta az atya.

Időpont: 2022. február 11-13.

További információ: https://szentkut.hu/hirek/hireink/gyermekre-vagyok-lelkigyakorlata-2022