Kezdőlap Kiemelt Keresik az év női példaképét Bács-Kiskun megyében!

Keresik az év női példaképét Bács-Kiskun megyében!

Az idén első alkalommal kiírt pályázat célja megmutatni, hogy a család és a gyermekvállalás nem gátja a munkában való kiteljesedésnek, sőt!

Az év női példaképe Bács-Kiskun megyében pályázattal szeretnék felhívni a figyelmet minden olyan nőre, aki nap mint nap egyensúlyoz a sok-sok feladata között. 

Olyan hétköznapi nők jelentkezését várják 2022. február 22-ig, akik a munkában és a családi életben is szépen helytállnak és azt is megosztják a közönséggel, hogyan tudják összeegyeztetni a különböző szerepeiket, ezzel erőt adva másoknak és inspirálva nőtársaikat.

Nincs életkori megkötés, a jelöltek az alkalmazotti, vagy vállalkozói szférából is érkezhetnek és az sem feltétel, hogy vezetői pozíciót töltsenek be.  A hangsúly az egyensúlyon van, amit munka és család mellett nem könnyű megteremteni, de nem is lehetetlen: a szervezők erre szeretnének jó mintákat, példákat, életutakat bemutatni.

A pályázaton indulni három egyszerű kérdés megválaszolásával lehet a Kecskemétimami oldalon található online űrlap (kecskemet.imami.hu/helyi-hirek/keressuk-az-ev-noi-peldakepet-bacs-kiskun-megyeben) kitöltésével.

Akinek van olyan családtagja, munkatársa, vagy ismerőse, akit szívesen jelölne erre a díjra, IDE KATTINTVA  gyorsan megteheti. A szervezők felveszik a kapcsolatot a jelöltekkel, akik a jelölés elfogadása esetén nevezhetnek a pályázatra.  

A zsűri és a közönség közösen választja meg az év Bács-Kiskun megyei női példaképét.

Az összes benyújtott – és a pályázati kiírásnak megfelelő – pályaművet zsűri bírálja el. A döntőbe juttatott öt pályázóra 2022. február 25-től március 5-ig a közönség szavazhat, így végső soron a közönség dönti el, hogy ki lesz 2022-ben Bács-Kiskun megyében az év női példaképe.

Az ünnepélyes eredményhirdetést 2022. március 8-án, Nőnapon tartják, ahol az év női példaképe pályázat nyertesét emlékplakettel és egy kétszemélyes hétvégével díjazzák, de valamennyi döntőbe jutott jelölt tevékenységét oklevéllel és meglepetéssel ismerik el.

Az év női példaképe pályázat az Imami Egyesület  „Egyensúlyban: nők a családban és a munkahelyen!” című, NEAO-KP-1-2021/8-000814 számú pályázata keretében, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával valósul meg Somogy, Baranya és Bács-Kiskun megyében.