Kezdőlap Adomány 100 ezer konzerv a menekülteket befogadó szervezeteknek

100 ezer konzerv a menekülteket befogadó szervezeteknek

Budapest, 2022.03.29.

A Magyar Élelmiszerbank legújabb programja tartós élelmiszerrel, bébiétellel, higiéniai termékekkel és édességgel segíti az ukrajnai háború elől menekülőket elszállásoló karitatív szervezetek munkáját.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület hazánk egyik legnagyobb hatású jótékonysági szervezete. Immár tizenhetedik éve kutatják fel és gyűjtik össze gyártóktól és kereskedelmi láncoktól a feleslegessé vált, de még fogyasztható készleteket. A jellemzően lejáratközeli vagy csomagolási hibás termékekkel rászoruló embereknek, családoknak nyújtanak segítséget, évente mintegy 8 millió kilógramm élelmiszert mentenek, melyet karitatív partnerszervezeteik közreműködésével osztanak szét, közel 250 ezer rászoruló között. Állandó tevékenységük mellett, az orosz-ukrán konfliktus miatt otthonukat elhagyni kényszerülőket, illetve az őket ellátó, elszállásoló karitatív szervezeteket is segítik, támogatják.

„A háborús konfliktus kirobbanásakor azonnal megkerestük élelmiszergyártó és forgalmazó partnereinket, és örömünkre már akkor 30 vállalat jelezte segítő szándékát, azóta pedig még többen csatlakoztak az akcióhoz. A gyorsan fogyasztható, könnyen szállítható élelmiszereket közvetlenül a továbbutazókat ellátó segélyszervezetekhez irányítjuk, nekik ugyanis főleg ilyen termékekre van szükségük. De önkénteseinkkel több mint 100 ezer konzervet is felcímkéztünk, amivel elsősorban a szállásolásban és meleg étkeztetésben szerepet vállaló szervezeteket segítjük. Folyamatosan várjuk az ilyen befogadóhelyek jelentkezését” – mondta az egyesület elnöke, Cseh Balázs. 

A termékekre pályázhat minden olyan Magyarországon bejegyzett jogi személyiséggel rendelkező non-profit szervezet, akik legalább 30 fő menekült folyamatos lakhatását biztosítják (lehet tranzit jelleggel is), de az elbírálás során előnyt élveznek azok, akiknek legalább 50 ellátottjuk van. A pályázat benyújtása és elbírálása folyamatos, a kiválasztott szervezeteket pedig emailben értesítik az aktuálisan rendelkezésre álló készletekről. 

A pályázatról, és a pályázás feltételeiről bővebb információ ezen a linken található: https://www.elelmiszerbank.hu/hu/hirek/hireink/hirek/hireink/palyazat_menekulteket_ellato_szervezeteknek_segit_az_elelmiszerbank.html