Kezdőlap Események A hétvégén immáron harmincegyedszerre: Bohém Fesztivál!

A hétvégén immáron harmincegyedszerre: Bohém Fesztivál!

2022. március 25 – 27. között – azaz pénteken, szombaton és vasárnap két év kényszerű áthelyezés után végre megint a megszokott utolsó márciusi hétvégén várja a jazz barátait Kecskeméten a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központba a XXXI. Nemzetközi Bohém Ragtime & Jazz Fesztivál!

Ahogyan azt megszokhattuk, a szervezők minden évben készülnek valami különlegességgel a Bohém Fesztiválokon. Az idei fesztivál díszvendége Franciaország lesz: francia művészeket hívott meg az eMeRTon- és Prima-díjas házigazda Bohém Ragtime Jazz Band.

De a különlegességek sorában idén egyszerre több kíváncsian várt meglepetés is helyet kapott – hiszen a fesztivál pénteken Ittzés Tamás főbohém újonnan komponált műveinek ősbemutatóival kezdődik majd.

Ennek keretében első ízben hangzik fel zongorára és zenekarra komponált szvitje, Concerto grosso-ja, valamint Jazzmiséje is. A korábban már ragtime kompozícióiért díjazott, és ragtime-operával is jelentkező szerző így beszélt új műveiről:

„Úgy hozta a sors, hogy pénteken este hétkor csupa olyan darab került a programba, amit én komponáltam, de még közönség előtt nem hangoztak el soha. Mindhárom nagy apparátust foglalkoztat, a koncert első részében a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral szólal meg egy klarinét-hegedű concertóm, majd egy négytételes zongoraversenyem, a koncert második felében pedig a vadonatúj, latin nyelvű Jazzmise lesz műsoron, szopránszólistaként feleségem, Mudrák Mariann, valamint a kecskeméti Cantus Nobilis Kórus és a Bohém Ragtime Jazz Band közreműködésével.”

„Mindhárom darab ragtime- illetve jazz-indíttatású, de legalább annyi bennük a klasszikus elem is. Majd a közönség dönti el, hogy milyenek a művek, ám annyit talán megkockáztathatok, hogy mindhárom mű közönségbarát szándékkal íródott, s a befogadásuk nem fog problémát okozni, mégis tudnak talán új impulzusokkal, új színekkel szolgálni az átlag zeneszerető közönség számára is, s remélhetőleg a szakmaibelieknek is lesz bennük érdekesség.”

A XXXI. Nemzetközi Bohém Ragtime & Jazz Fesztivál programja:

Március  25., péntek:

19.00 Péntek esti gála: Jazz klasszikus köntösben (Ittzés Tamás szerzői estje)
Joplin’ Alive! – szvit zongorára és szimfonikus zenekarra négy tételben (Ittzés Péter, Szolnoki Szimfonikus Zenekar)
Concerto grosso klarinétra, hegedűre és szimfonikus zenekarra (Fodor László, Ittzés Tamás, Szolnoki Szimfonikus Zenekar)
Jazzmise (Mudrák Mariann, Cantus Nobilis Énekkar, Bohém Ragtime Jazz Band)

22.00 Jam session, swingtánc party

Március  26., szombat:

11.00 Zongorashow (Louis Mazetier)

15.00 Kamarajazz (Malo Mazurié trombita, Aurelie Tropez klarinét, Felix Hunot gitár, bendzsó stb.)

19.00 Szombat esti gála: Bohém Ragtime Jazz Band / French-Hungarian All Stars

22.30 Jam session, swingtánc party

Március 27., vasárnap:

11.00 Záró koncert, jam session 

(Komlós József JR)