Az angol sztártenor vadonatúj albumának műsora XVII. és XVIII. századi olasz szerzők műveiből áll: tíz ária, öt nyitány és egy nápolyi dal.
Évtizedek óta töretlen színpadi sikerekkel és száz közeli lemezzel a háta mögött, és miután felvételei már elnyerték az összes rangos nemzetközi díjat (köztük három Grammy-t is); kiterjedt művészi és tudományos munkássággal szerezve doktorátust és kitüntetéseket – jelent meg a napokban Ian Bostridge legújabb lemeze a Warner Classics gondozásában.
Ian Bostridge ezúttal egy kevéssé ismert korszakba kalauzolja a hallgatót: és jobbára a XVII. századi operák világából ad némi ízelítőt a Cappella Neapolitana korhű együttes kíséretével – áriákon és operai „szimfóniákon” keresztül. Cavalli, Cesti, Caresana, Legrenzi, Provenzale, Sartorio, és Stradella ezen a kiadványon megelevenedő tíz operaáriája illetve zenekari részlete az 1660-as és az 1670-es években került színpadra: és erről a korról bizonnyal kevesebb benyomása van még a barokk iránt érdeklődő közönségnek is.
A XVII. század és a kora-barokk zenei esztétikája még egészen más volt, mint a XVIII. századé és ezen belül az érett- vagy nagy-barokké; és erről a kontrasztról itt három szerző öt részlete révén is ízelítőt kapunk: Vinci, Fago, és Vivaldi révén. Tehát visszatérve a Vivaldi és kortársai születését megelőző időkhöz: az operák akkoriban mentek át egy szerves fejődésen, és még inkább sokszorozottan a lecsupaszított belső dráma, a manierizmus hagyatéka uralta azok világát, rövidebbek és sok tekintetben expresszívebbek is a fél évszázaddal későbbi tobzódó barokk pompával szemben.
Visszatérve a barokkhoz, és e két egymástól különb9ző esztétikájú korszakához: különösen érdekes ez az album annak fényében nem különben, hogy ezt a művészeti korszakot az operákban a kasztrált csillagok és a szoprán dívák uralták – és messze volt még a XIX. század tenor-kultusza. Itt viszont tenor áriákat hallhatunk Ian Bostridge kifinomult és nagyon intelligens előadásaiban; a legjobb hangi megvalósításban.
Mellette pedig kíséretként – és alkalmanként szólóban is – ott a Cappella Neapolitana: ez a 2016-ban Nápolyban, a zenetudós-karmester, és nem mellesleg Nino Rota tanítvány: Antonio Florio által alapított és vezetett barokk zenekar.
Együttműködésükben szórakoztató, szép produkciók keretében csendülnek fel a „nápolyi iskolát” képviselő Caresana, Provenzale, Fago – és a konkurens velencei mesterek: Cavalli, Stradella, Cesti, Vinci, Legrenzi és Vivaldi ritkán hallható áriái és operarészletei. Sőt a lemez végén még egy – nyilván a reprezentált korokban is jól ismert, és máig népszerű – nápolyi dal is felcsendül efféle ráadásdarabként.
Komlós József JR
