Kezdőlap Kiemelt A TEJESPULTBAN BÚJÓCSKÁZOTT – LEBUKOTT 

A TEJESPULTBAN BÚJÓCSKÁZOTT – LEBUKOTT 

A fiatalkorú férfi három, felnőtt társa pedig két betöréssel gyanúsítható. A kiskunhalasi rendőrök mindkettejüket őrizetbe vették.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai 2022. május 24-én kora reggel őrizetbe vettek egy 19 éves kiskunhalasi és egy 17 éves tompai lakost. A fiatalok a gyanú szerint három nappal korábban betörtek egy pékségbe, az elfogásuk előtti napon pedig egy áruházba. Mindkét helyről kisebb összegeket – váltópénzt – vittek el, azonban a rongálással nagyobb kárt okoztak.

A fiatalkorú gyanúsított egy április végi éjjelen egy tompai boltban is járt. A betörést követően itt is némi készpénzt vett magához, ám az üzlet riasztója megszólalt, így menekülőre fogta volna. Addigra azonban az ajtónál megjelentek a rendőrök és a polgárőrök, így próbált alternatív útvonalat választani a távozáshoz. Áttört egy gipszkarton falat, majd egy felső bukóablakon akart kibújni, de nem járt sikerrel. Majd a tejes és a húsos pultban bujkált, amivel 400.000 forintot meghaladó rongálási kárt okozott.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai kezdeményezték a gyanúsítottak letartóztatását.