Kezdőlap Kiemelt CIVILEK SEGÍTSÉGÉVEL SZALADT A RENDŐRÖK KARJAIBA A RABLÓ 

CIVILEK SEGÍTSÉGÉVEL SZALADT A RENDŐRÖK KARJAIBA A RABLÓ 

Egy idős asszonyt akart kirabolni egy férfi Kalocsán. Fiatalok siettek a védelmére, majd a menekülő bűnelkövetőt egészen addig követték, amíg a rendőrök elfogták.

Kalocsán, az egyik áruház parkolójában próbáltak meg kirabolni 2022. május 16-án kora délután egy 76 éves nőt. Az asszony bevásárlást követően az autójához ment, és a csomagtartót kinyitva pakolni kezdett, miközben kézi táskája a vállán volt. Hirtelen azonban mögé lépett valaki, lerántotta a válláról a táskát, majd elsietett.

A sértett az ismeretlen után szaladt, aki ezt észrevette, és gyorsított léptein, ám a felháborodott áldozat utolérte, és próbálta visszaszerezni az értékeit, miközben hangosan kiabált.  A bűnelkövető próbált elinalni, ezért lökdöste, rángatta az idős asszonyt, akinek közben több fiatal férfi és egy nő sietett a segítségére. A dulakodás közben a tettes kezében egy tapétavágó késének a darabja villant meg. Vélhetően ezzel vágta le áldozata válláról a táskát. A rabló a segítségként érkező túlerővel már nem bírt, és a táskát eldobva jobbnak látta menekülőre fogni.

A fiatalok közül ketten az idős nővel maradtak, többen az azonban az erőszakos elkövető után eredtek, miközben folyamatosan tájékoztatták a rendőröket az eseményekről. A segítőkész fiatalok információi alapján a zsaruk az egyik kereszteződésben már várták a rablót, aki a túlerő láttán feladta magát.

A 43 éves helybélit a kalocsai nyomozók rablás bűntett elkövetésével gyanúsítják. Őt kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.