Kezdőlap Kiemelt KÜLFÖLDRŐL ÉS ITTHONRÓL IS SZEREZTEK KÁBÍTÓSZERT 

KÜLFÖLDRŐL ÉS ITTHONRÓL IS SZEREZTEK KÁBÍTÓSZERT 

Egy kábítószer-kereskedő hálózatra csaptak le a Bács-Kiskun megye nyomozók: 16 személyt hallgattak ki gyanúsítottként.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság 2018 szeptemberében rendelt el nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatóságának (továbbiakban: NAV RI) feljelentése alapján, mivel egy 32 éves helvéciai lakos címére kábítószert tartalmazó postai küldemény érkezett.

Az eljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztály vette át. A rendőrök a nyomozás során kiderítették, hogy két helvéciai lakos vásárolt külföldről – hozzávetőleg 6,3 millió forint értékben – kábítószereket. A NAV RI 10 alkalommal foglalt le olyan küldeményeket, amelyek a helvéciai párosnak érkeztek. A csomagokban a szakértő véleménye alapján kábítószerek voltak. Az eljárás során az is kiderült, hogy nemcsak külföldről, hanem hazai elosztóktól is szereztek kábítószert, amit hol fogyasztóknak, hol további terjesztőknek értékesítettek.

A nyomozás során a Bács-Kiskun megyei rendőrök 16 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, 7 személyt jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Egy gyanúsított ellen pénzhamisítás bűntette, egy másikkal szemben járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is eljárás indult.

A házkutatások során kábítószereket, valamint a terjesztéshez használatos eszközöket foglaltak le a rendőrök. A gyanúsítottakkal szemben a nyomozók vagyonvisszaszerzési eljárást is indítottak a bűncselekményből eredő vagyon visszaszerzése érdekében, melynek keretében 3,1 millió forintot, egy nagy értékű luxusautót és két ingatlant is zár alá vettek hozzávetőleg 63 millió forint értékben.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr főkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást a napokban befejezte, és az iratokat megküldték a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek.