Kezdőlap Kiemelt LEZÁRTÁK: ÉJSZAKAI MŰSZAKBAN DOLGOZOTT AZ ITTAS BETÖRŐ

LEZÁRTÁK: ÉJSZAKAI MŰSZAKBAN DOLGOZOTT AZ ITTAS BETÖRŐ

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai sorozatbetörő ügyében fejezték be a nyomozást. A tolvaj több hónapig letartóztatásban volt, jelenleg szabadlábon védekezhet.

Sorra érkeztek a betörésről szóló bejelentések 2021. október 16-án reggel Tassról a rendőrségre. A nyomozók azonnal látták, hogy ennek a fele sem tréfa, így azonnal a községbe siettek, ahol kiderült, hogy az éjszaka folyamán valaki négy portát látogatott meg hívatlanul.

Az egyik helyről flexet és ütvefúrót tulajdonított el az ismeretlen, ám a sértett megzavarta, így a tolvaj – szerzeménye egy részét hátrahagyva – menekülőre fogta. Egy másik melléképületben az autót kutatta át. 400 forintot sikerült zsákmányolnia és egy szerszámkoffert, ám ez utóbbit ismét csak a kapuig vitte, és az apróval távozott.

A harmadik helyen mert nagyot álmodni: egy autót próbált meg kitolni a garázsból, ám ezzel óriási rongálási kárt okozott a tulajdonosnak, mivel a járművet nekitolta a garázsajtónak. Végül inkább besurrant a házba, ahol ruhaneműt, mobiltelefont, rádiót készített össze azért, hogy azokat magával vigye. A sértett itt is megzavarta, így az éjszaka folyamán immár másodjára kellett menekülőre fognia. A félretett tárgyak jó részét innen sem vitte magával.

A peches tolvaj valamikor az éjszakai események alatt egy lezáratlan kerékpárt is meglovasított, de nem jutott messzire. Kiderült, hogy a lopások előtt szeszes italt fogyasztott, ezért az utcán elaludt, a szajré jó részét pedig sorsára hagyta. A rendőrök a hátrahagyott értékeket megtalálták, és rövid időn belül beazonosították a feltételezett elkövetőt, aki korábbi ügyeiből már jól ismertek. A férfit 3 nappal később elfogták és négyrendbeli lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A tolvaj az eljárás során letartóztatásban volt, jelenleg már szabadlábon védekezhet, mivel ügyében a nyomozás lezárult. A rendőrök vádemelést javasolnak ellene.