Kezdőlap Hírek A Mátrix Suli Általános Iskola

A Mátrix Suli Általános Iskola

A 3. tanévet zárta iskolánk itt Kecskeméten is. Nyugalomban, békében, szeretettel, és sok-sok
tapasztalatot szerezve.
Dóri néni a Kecskeméti MátrixSuli Általános Iskola vezetője és tanítója vagyok.
Iskolánk egy olyan magániskola, ahol a gyerekek örömmel, játékosan sajátítják el a
tananyagot, és azon túl még sok minden mást is, ami az élethez nélkülözhetetlen.
Mivel max. 15 fő gyerek van egy osztályban, az egyéni odafigyelésre nagy hangsúlyt
fektetünk. Iskolánk mégis a NAT szerint működik, tehát átjárható. Évente kétszer mérjük
tudásukat, és visszük őket különböző tanulmányi versenyekre, főleg a felső tagozatban.
Nem vagyunk híve, hogy a gyerek házit vigyen haza 16 óra után! De ha a szülő szeretné,
elviheti ebéd előtt, vagy után gyermekét.
Minden napot „beszélgető kőrrel” kezdünk, mely ráhangolódás a komolyabb tanulásra. A
gyerekek nagyon szeretik ezt is.
„Nem a gyereknek kell jónak lennie az iskola kedvéért – de sokan hiszik ezt! – hanem: az
iskolának kell mindent megtennie a gyerekért.”(Vekerdy Tamás) – ezt valljuk, és tesszük. A
szülői visszajelzésekből sikerrel.
A tananyag elsajátítása mellett olyan készségek fejlesztésére is van lehetőség, mint

  • kreativitás, probléma megoldási képesség,
  • önálló tanulás képességének megtanítása
  • önismeret, kíváncsiság, pénzügyi ismeretek, vállalkozói szemlélet.
    Mindezt különböző, változatos tanítási eszközök, módszerek használatával valósítják meg.
    Mindemellett lehetőség van választani szeptembertől különböző délutáni foglalkozások közül,
    melyet az első szülői értekezleten közhírré teszünk.
    Iskolánkban három konkrét cél megvalósítását tűztünk ki:
  1. Aki első osztálytól nálunk van, 8. év végére angol középfokú nyelvvizsga letételére
    képes.
  2. Aki első osztálytól nálunk van, 8. év végére ECDL vizsga letételére képes.
  3. A következő szeptembertől két tanítási nyelvű iskola leszünk. A másik nyelv a német.
    Egyre több szülő ismeri fel vidéken is, hogy bizony létezik az állami és egyházi iskolák
    mellett magániskola is, ugyanolyan jogokkal. Csak ugye ezt nagy odaadással, nagy
    gyermekközpontúsággal kell vezetni, hogy ránk bízzák a szülők gyerekeiket, és még
    fizessenek is a fenntartónak. Ez leginkább az egészségügyi szolgáltatással vonható
    párhuzamba. Ott is van állami, és magán…
    FONTOS: Aki szeretne, vagy csak gondolkodik, most jelentkezzen gyermekével iskolánk
    felvételijére.
    Ugyanis a fenntartó hozzájárult ahhoz, hogy aki nyáron íratja be gyermekét, nem kell az első
    két hónapban alapítványi hozzájárulást fizetnie a szülőnek. Amennyiben nem lát minket
    megfelelőnek, utána elviheti gyermekét. (De mi biztosak vagyunk benne, hogy egyáltalán
    nem akar csemetéje elmenni, mert a mi iskolánk nagyon is családias iskola.)

Célunk a BOLDOG, KIEGYENSÚLYOZOTT GYERMEK!
Izgatottan várjuk a szeptemberi indulást, mert akkor nemcsak új elsőseinket fogadjuk, de az 5.
osztályosaink is kezdik a felső tagozatot új tanár nénikkel is.

Addig is legyen a nyár a feltöltődés, a nyugalom, öröm és a játék ideje!
Szeretettel: Farkas Dóra