Kezdőlap Kiemelt A tudatosság felszabadít

A tudatosság felszabadít

Nem is gondolnánk, akár környezetünkben is, milyen sokan élnek bántalmazó, vagy
nárcisztikus kapcsolatban, legyen az pár-, vagy szülő-gyermek kapcsolat. A mérgező
kapcsolatok, az érzelmi sérülések mellett sajnos betegségekhez is vezethetnek, ha az
áldozat nem tesz lépéseket a felszabadulása érdekében. A bántalmazó kapcsolatok
egyik elismert hazai szakembere, PATAKI BEÁTA egyéni és csoportos konzultációk
útján segíti a hozzá fordulókat, hogy elinduljanak a saját jóllétük irányába.
– Elsősorban milyen problémákkal keresik fel? – kérdeztük az önismereti szakembert.
– Testi tünetekkel, lelki problémákkal, önszeretethiánnyal és függőségekkel küzdők, érzelmileg kisemmiző, bántalmazó és
nárcisztikus kapcsolatok áldozatai fordulnak hozzám. Rövid, másfél órás, mély és hatékony terápiás módszerrel dolgozom,
melynek során a klienssel közösen megtaláljuk a betegség, egy állapot, vagy elakadás önismereti mozgatórugóit, így végre
elindulhatnak a jóllét irányába. A gyógyuláshoz elengedhetetlen a krízishelyzet, a tünet, a probléma üzenetének megértése. Így
a kiszolgáltatottság érzését a megkönnyebbülés váltja fel.
– Hogyan képes rövid idő alatt segíteni, holott előfordulhat, hogy a páciens már hosszú évek, évtizedek óta cipeli lelki
terhét?
– Elengedhetetlen, hogy felfedezzük saját belső világunkat, és találkozzunk azokkal a sokszor fájdalmas és elzárt
érzéseinkkel, tendenciáinkkal, amelyek tudattalanul irányítják életünket, hiszen ezek az elzárt fájdalmas érzések
manifesztálódnak testi és életvezetési tünetek, betegségek formájában. Így a másfél órás találkozás során csak azzal
foglalkozunk, ami a leglényegesebb, és ezt olyan intenzíven tesszük, amennyire lehetséges. Emiatt rövid idő alatt is képesek
vagyunk jelentős felismerésekre jutni, érdemi döntéseket hozni és konkrét lépéseket kidolgozni a gyógyulás érdekében.
Nagyon jó érzékkel találom meg egy-egy tünet, probléma lelki eredetét, önismereti mozgatórúgóit.
– Tehát a felismerések jelentik a gyógyulást?
– Igen. Pontosan. Amikor az eddigi megszokott narratívák, torzítások, önámítás helyett az igazság tárul fel. Ezt egy könyvből
sem lehetne kiolvasni.
A beszélgetések során tudattalan, ismétlődő mintákra, hiedelmekre, félreértésekre lelünk rá. Tapasztalatokat szerzünk arról,
hogy a testünkben, életünkben zajló folyamatok hogyan kötődnek lelki, érzelmi, családi, generációs történésekhez és
mintázatokhoz.
– Ez az ugynevezett „aha” érzés?
– Sokan élnek meg a konzultáció és kiscsoportos programokon sorsfordító „aha” élményeket. Viccesen szólva a felismerés
az, amikor „észrevesszük azt, ami eddig is ott volt.” Ez lehetővé teszi, hogy a kliens képes legyen átrendezni szubjektív világa
egy-egy területét, és megújuljon az önszeretet gyógyító erejében. Nagyon fontos, hogy nem vagyunk egyenlőek az eddigi
élettörténetükkel, az átélt traumáinkkal.
– Hogyan válik betegséggé egy-egy trauma?
– A személyes múltunk, emlékeink, hozzátartozóinkkal való kapcsolataink, meggyőződéseink képesek kivetülni sejtjeink,
szerveink kapcsolatrendszerébe. Életünk során sok helyzetben – akár emlékszünk rá, akár nem – elvesztettük a
biztonságérzetünket, érzelmileg magunkra maradtunk. Sajnos az emberek legtöbbször nem tudnak arról, hogy az érzéseink
meg- és felismerése az első lépés a gyógyuláshoz, változáshoz. Ezt nevezzük önmagunkkal való együttérzésnek. Manapság
nem tanítják meg nekünk, hogy „mit kezdjünk” az érzéseinkkel, a legtöbben figyelmen kívül hagyják, elfojtják, vagy letagadják
azokat. S a legtöbbször ez már gyermekkorban belénk ivódik. Gondoljunk csak arra a közhelyre, miszerint egy kisfiú nem
sírhat. Vagy az ilyen és ehhez hasonló „aranyköpések”, mint peldául Szedd össze magad!, Ne szomorkodj!, Ne hisztizz!,
Ugyan már, Afrikában meg éheznek, van ennél sokkal rosszabb is stb. Ezek a panelek, „parancsok” érzéketlenné tesznek,
eltávolítanak az érzéseinktől.
– Ezek szerint már kisgyermekkorban eldől a sorsunk?
– Az, hogy kivé válunk életünk során, hogyan gondolkozunk, már gyermekkorban kialakul. Éppen ezért fontos a szülő(k)
szerepe. Nem mindegy, hogy a gondviselő szereti-e a gyermekét, kimutatja-e érzéseit, és engedi-e neki, hogy ő is természetes,
veleszületett módján kifejezhesse, beszélhessen az érzéseiről, megélhesse azokat. Életünk első 3–5 éve ebből a szempontból
az egyik legfontosabb. Ekkor a pici baba, kicsi még nem tudja elmondani, mit szeretne, meg kellene élnie a szeretetteljes

gondoskodást, amit válaszkész nevelésnek is hívhatunk. Azaz, ha a baba, gyermek sír érdemes felvenni, megnyugtatni, akkor
etetni, amikor éhes, és nem, amikor az óra mutatja. Ellenben, ha a baba, kisded azt tapasztalja meg, hogy őt úgy sem
hallgatják meg, nem törődnek a szükségleteivel, nem érkezik válasz a „világból” anyától, gondviselőtől, feladja a reményt,
mondhatni traumatizálódik. Ez meghatározza az egesz személyiségét, világképét. Tehát az, hogy érkezik-e válasz, és az
milyen, bevésődik és meghatározza a későbbi, felnőttkori emberi kapcsolatainkat, párkapcsolati mintáinkat, az
értékességünket, vagy annak hiányát, a világról alkotott képünket, az anyagi helyzetünket, a termékenységünket a szó szoros
és átvitt értelemben is. Ráadásul erre sokszor nem emlékszünk, nem tudunk róla.
– Az önszeretet hiánya is ebből adódhat?
– Igen. Úgy bánunk magunkkal, ahogyan velünk bántak. Ha a szülő nem válaszkész és gyengéd, nem tartja fontosnak, hogy
puszilgassa, ölelgesse gyermekét, nem érzékelteti vele, hogy mennyire fontos és szeretetreméltó, a személyisége nem
szeretet-, hanem szégyenvezérelt lesz, és ezt egy életen át kompenzálni fogja valahogy, ez betegségeket, függőséget okozhat.
– Az érzések kifejezése ennyire fontos?
– Mindenképpen, elengedhetetlen és kulcsfontosságú az egzisztenciális biztonságunkhoz, a mentális egészségünkhöz, hogy
szeretetet adjunk és kapjunk, és ezt kölcsönösségben éljük meg. Egy kapcsolatban fontos, hogy szabadon kifejezhessük és
megélhessük az érzéseinket, kifejezhessük a szükségleteinket, tudatosítsuk a határainkat. Ha valakit már gyermekként
megfosztanak ettől túlzottan önfeláldozó, szolgalelkű lesz, vagy épp ellenkezőleg, később bántalmazóvá válhat. Hiszen azt
tekinjük normálisnak, amit gyermekkorban megtapasztaltunk. Azt definiáljuk szeretetnek, amit kaptunk, akkor is ha nem az.
Ahogy éreztünk magunkat, ahogy bántak velünk, az lesz az ismerős, és feltehetően ennek megfelelően majd ugyanolyan párt
választunk. Teljesen természetes lesz számukra, hogy elnyomnak, uralkodnak felettünk, vagy épp mi magunk tesszük azt.
Összegezve: Generációkon át hordozhatjuk az érzelmi sémákat, hogy mit lehet kimutatni, kinek hol a helye a családban,
lehetek-e szomorú vagy például dühös… A gyógyulás és a változás egy folyamat, amit bármely életkorban és élethelyzetben
megtanulhatunk, ha kapunk hozzá segítséget, támpontokat.
– A gyerekeknél mennyire hatékony ez a módszer, látásmód?
– A SzomatoDráma Gyógyító Játék© egy játékos terápiás, önismereti módszer, melyet eredetileg dr. Buda László pszichiáter
alkotott meg, én pedig kifejlesztettem e módszer gyermek-ágát. A SzomatoDráma Központ oktatója vagyok, képzéseket,
programokat szervezek és vezetek gyermekek és felnőttek számára egyaránt, segítő szakmában dolgozóknak, tartok
továbbképzéseket. A SzomatoDráma Gyógyító Játékokon keresztül a résztvevők megértik, hogyan fonódik össze az elméjük
és testük működése, életük alakulása.
– Mi a SzomatoDráma lényege?
– Olyan korban és társadalomban élünk, ahol az emberi test bölcsességének és egymás tiszteletét újra kell tanulnunk, ahol
test és lélek elválaszthatatlan egységét újra fel kell ismernünk, ahol önmagunk értékére, elfogadhatóságára, szerethetőségére
újra rá kell ébrednünk. A SzomatoDráma módszer testünk útmutatását és információs közegét felhasználva, segít
önszeretetünk és önelfogadásunk gyakorlásában, hogy valódi, teherbíró, szeretetteljes kapcsolatot építhessünk önmagunkkal,
testi, lelki és spirituális szinten egyaránt.

www.gyogyitopillanatok.hu