Tombolt a nyár hétvégén a salgótarjáni Kecskés József Strandarénában, ahol a legidősebb korosztályok Strandkézilabda Diákolimpia® Országos Döntője zajlott. Az aranyérmeket Győr, Dunaújváros, Veszprém és Vác csapatai vitték haza.
A tornát a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) megbízásából a Nógrád Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület szervezte, amelynek megnyitóján dr. Erdős Dániel MDSZ ügyvezető igazgatóval Fekete Zsolt, Salgótarjánpolgármestere vett részt.
A strandarénában két napon át közel 300 strandkézis versenyzett, a legtöbben Borsod megyéből érkeztek. Két év kihagyás után már a nyári strandsport szerelmesei is nagyon várták, hogy újra pályára léphessenek, és ehhez a nógrádi aréna kiváló körülményeket biztosított. Az eredmény szempontjából érdemes kiemelni, hogy a Váci Boronkay Gimnázium lánycsapata megvédte 2019-es címét a középiskolások korcsoportjában, a Veszprémi Noszlopy Gáspár Gimnázium fiúcsapatai pedig akkora fölényben voltak, hogy a két induló középiskolás csapatuk a dobogó két legfelső fokára tudott lépni.
A hétvégi Diákolimpia® Országos Döntők legizgalmasabb pillanatairól készült képek megtekinthetők a Diákolimpia® közösségi médiaoldalán, a mérkőzések eredményei pedig a www.doeredmenyek.hu oldalon.
A fantasztikus hangulatú versenyen az alábbi iskolák szerezték meg az érmeket:
Strandkézilabda IV. korcsoport lányok:
I. | Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium |
II. | Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gimnázium, Technikum és Általános Iskola, Veszprém |
III. | Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium |
A legtechnikásabb játékos: Hegedűs Henrietta Maja, Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium
A legjobb kapus: Angyali Dalma Zsófia, Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium
Gólkirálynő: Gyopáros Noémi, Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gimnázium, Technikum és Általános Iskola, Veszprém
A legeredményesebb testnevelő: Horváth István, Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium
Strandkézilabda IV. korcsoport fiúk:
I. | Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium, Győr |
II. | Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium „B” |
III. | Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium „A” |
A legtechnikásabb játékos: Hajdú Máté, Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
A legjobb kapus: Takács Csongor Gábor, Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium, Győr
Gólkirály: Sütő Gergő János, Homoki Általános Iskola, Tiszaföldvár
A legeredményesebb testnevelő: Kovácsovics László, Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium, Győr
Strandkézilabda V-VI. korcsoport lányok:
I. | Váci SZC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium |
II. | Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium „A” csapat |
III. | Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium „B” csapat |
A legtechnikásabb játékos: Kovács Anikó, Váci SZC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium
A legjobb kapus: Angyali Dalma Zsófia, Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium
Gólkirálynő: Cser Liza, Testnevelési Egyetem Gyakorló Sportiskolai Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
A legeredményesebb testnevelő: Nemes Tibor, Váci SZC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium
Strandkézilabda V-VI. korcsoport fiúk:
I. | Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium „A” csapat, Veszprém |
II. | Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium „B” csapat, Veszprém |
III. | Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium |
A legtechnikásabb játékos: Almásy Richárd, Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium csapat, Veszprém
A legjobb kapus: Kósa Barnabás, Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium, Veszprém
Gólkirály: Kovács Martin, Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Szeged
A legeredményesebb testnevelő: Horváth Péter, Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium, Veszprém.
A Diákolimpia® versenysorozatról általában
A Diákolimpia® a diáksport egyetlen országos tanulmányi és tehetséggondozó versenye Magyarországon, amely idén 13 MDSZ által rendezett és további 48 olyan versenyt foglal magába, melyet országos sportági szakszövetségek és sportági szövetségek bonyolítanak le. A versenysorozat keretében a több mint 320 ezer nevező közül 35 ezren jutnak el az országos döntőkig. A Diákolimpia® fővédnöke Áder János köztársasági elnök, a versenysorozatot az MDSZ az oktatásért felelős miniszterrel közösen hirdeti meg. A Diákolimpia® országos döntőinek érmesei 10 felvételi többletponthoz jutnak a felsőoktatási felvételik során, ahol a felvételi időpontját megelőző 8 év erre jogosító eredményei érvényesíthetők.
A Magyar Diáksport Szövetség A Magyar Diáksport Szövetséget (MDSZ) 1987-ben alapították, és mára a legnagyobb magyarországi civil szervezetté vált a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél több gyermeket vonjon be sportprogramokba és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének részévé váljon, egész életen át. A szervezet testmozgás- és sportprogramokon keresztül támogatja az önkéntesség, valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését, fejlesztését Magyarországon. A Magyar Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll szinte valamennyi magyarországi iskolával, és minden évben megrendezi a Diákolimpiát, amely az egyetlen országos tanulmányi verseny a diáksportban.