Kezdőlap Kiemelt KISGYERMEK ZÁRÓDOTT A GÉPJÁRMŰBE 

KISGYERMEK ZÁRÓDOTT A GÉPJÁRMŰBE 

A Készenléti Rendőrség két járőre mentette meg a csecsemőt Kiskunhalason.

Egy tompai asszony segítséget kérve telefonált a rendőrségre 2022. június 27-én a déli órákban, mivel egy kiskunhalasi parkolóban a saját tulajdonú személygépkocsija véletlenül bezáródott, benne a héthónapos kisfiával.

A Készenléti Rendőrség munkatársai éppen időben érkeztek. Mivel az ajtókat ők sem tudták kinyitni, a járőrvezető a rendszeresített szolgálati tonfával a bal hátsó ajtóüveget egy ütéssel betörte, majd az ülésen lévő kézi táskát, amelyben az indítókulcs volt, kivette. Ezzel sikerült az ajtót kinyitni, és a gyermeket a jobb első ajtón keresztül az édesanya kiemelte.

A gyors rendőri reakciónak köszönhetően a kisfiú nem szenvedett sérülést, szerencsére csak 3-5 percet tartózkodhatott egyedül a gépjárműben.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, milyen veszélyes a lezárt kocsiban hagyni a gyermeket. Az utastér a napon percek alatt felforrósodik, még akkor is, ha az ablakot résnyire lehúzva hagyják. Sajnos idén már tragédia is történt emiatt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ebben a figyelemfelhívó videóban mutatja be, hogy mi történik a napon álló autóban.