Legfőbbvonzereje a Gyulai Várfürdő, ahol az AquaPalota változatos csúszdái mellett, termálvizes úszómedence, wellness részleg, valamint gyógyászati szolgáltatások és szaunapark is elérhető. Mindez gyönyörű környezetben, az Almásy-kastély hajdani ősparkjában helyezkedik el. A fürdőzésen kívül számos egyéb felfedeznivalót tartogat a város és környéke.
A város jelképe a Gyulai vár, amelytől csupán néhány lépésnyire található az Almásy-kastély Látogatóközpont, melynek izgalmas, interaktív kiállítása, nemzetközi szinten is egyedülálló módon mutatja be a hajdani uraságok és az őket kiszolgáló személyzet mindennapjait. Szintén nagy jelentőségű az Erkel Ferenc Emlékház kiállítása, ahol városunk híres szülöttjének hagyatékát tekinthetik meg a látogatók.
A belvárosban található a Ladicsház,mely egy XIX. századi polgári család életét bemutató épület, ahol az eredeti berendezés, hagyaték és használati tárgyak tekinthetők meg.
Az épület mellett helyezkedik el a Százéves cukrászda, amely nevével ellentétben már jóval több, mint 100 éves ugyanis az ország második legrégebbi cukrászdájáról van szó. A reformkor hangulatát idéző cukrászda belső kialakításának köszönhetően az ínycsiklandó süteményeket patinás környezetben fogyaszthatják el a vendégek. Teraszáról remek kilátás nyílik a frissen felújított hangulatos Erkel térre.
A Gyulai Várszínház nyári évada minőségi kulturális élményekkel gazdagítja a szezonban ellátogató színházkedvelő közönséget.
A várost körülvevő csodálatos természeti környezet számos lehetőséget kínál az aktív kikapcsolódásra. A közeli erdők kiválóan alkalmasak gyalog és kerékpáros túrákra, családi kirándulásokra, valamint a Körösök közelsége kedvez a vízi sportok szerelmeseinek.
A nyári főszezonban több szervezett programon is részt vehetnek a vendégek, melyekről aktuális információt a Tourinform iroda elérhetőségein kaphatnak.
Gyula. Természetesen.
Fókuszban a város aktív -, és ökoturisztikai kincsei
Vízi kaland, mozgás, hűsítő élmény és ismeretszerzés együttesét kínálja a Gyula. Természetesen kampány kereteiben a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. idén nyáron a városba érkező turistáknak.
A turisztikai szakemberek a 2020-as év sikerprogramjának bizonyult Evezés az Ó-Fehér-Körösön elnevezésű vízitúrára építették idei választékukat.
A vízitúra-vezető által koordinált élményevezésen a résztvevők egy teljesen egyedi perspektívából ismerkednek Gyulával, valamint az Élővíz-csatorna és a Körös-vidék különleges élővilágával.