Kezdőlap Események Ismét a Jazz Fővárosa lesz Kecskemét

Ismét a Jazz Fővárosa lesz Kecskemét

Augusztus 4-7. között – már csütörtöktől egészen vasárnapig, 4 NAPON ÁT 5 SZÍNPADON, 5 ORSZÁG 100 ZENÉSZÉVEL: 40 ÓRA ZENE ÉS IGAZI FIESZTA A JAZZFŐVÁROSON!

Hatodik alkalommal – és ezúttal végre ismét mindenféle járványügyi korlátozások nélkül – szólítja az ország közepére a zenekedvelőket a JAZZFŐVÁROS fesztivál!

Augusztus 4-7. között a kecskeméti Domb Beachen a magyar és nemzetközi klasszikus jazz színe-java lép fel, lesz minden a zenei kínálatban, ami a táncolható tradicionális jazzbe belefér: ragtime, blues, dixieland, New Orleans jazz, Harlem stride, swing, boogie-woogie, rock’n’roll, sőt egy kicsi soul és funky is.

A műfaj külföldi sztárjai közül itt lesz Gunhild Carling, aki gyakorlatilag minden hangszeren játszik, sőt, egyszerre három (!!!) trombitát képes megszólaltatni, de énekel és sztepptáncol is! Gunhild a Postmodern Jukebox sztárja volt évekig, Amerikában él, Kecskemétre családi zenekarával, a háromgenerációs svéd Carling Family-vel érkezik.

Itt lesz a népszerű angol Shirt Tail Stompers, az olasz csodazongorista Luca Filastro, valamint a swingtánc-világbajnok páros Ari & Simon Barcelonából.

A hazai zenekarok közül az eMeRTon- és Prima-díjas  házigazda Bohém Ragtime Jazz Band mellett jön a Hot Jazz Band, a PapaJazz, a Grunting Pigs, de fellép a műsorvezetőjeként is jelenlévő Freddie triója is. A női énekesek vonalát Micheller Myrtill (Swinguistique), Bolba Éva (Jazzterlánc), Pleszkán Écska, valamint a Vintage Dolls képviselik.

A zene mellett a szervezők különleges programokkal is csábítják a közönséget, gondolva a családokra is, mindenkinek kínálva lehetőséget az aktív kikapcsolódára augusztus 1-4. között: csütörtökön Oh Yeah Ordibálóverseny lesz Guiness-csúcskísérlettel, pénteken veteránautós felvonulás, szombaton hangszerekkel a kézben kell futnia a zenés váltófutáson résztvevőknek, de lesz fáklyás-zenés sárkányhajózás is a foci-, kosár- és strandröplabda kupa mellett.

A szombat délutáni kerekasztal beszélgetésen többek között Ivkovic Sztojan, a magyar kosárlabda válogatott szövetségi kapitánya és Halápi Sándor velocipéd-világbajnok is a vendégek között lesz. Vasárnap a családi kerékpáros váltóverseny után ki lehet próbálni a veterán járműveket.

Emellett minden nap lesz tánctanítás kezdőknek: hét magyar swingtánc-iskola összefogásában a charleston, a sztepp, a lindy hop és a shim-sham alaplépéseivel ismerkedhetnek az érdeklődők avatott tanárok vezetésével.

A fesztivál előtt augusztus 1-jétől immár másodszor jazztábor is színesíti a program kavalkádot: több, mint 60 érdeklődő fiatal zenél, énekel, táncol a legjobb magyar tanárok segítségével, hogy aztán a fesztiválon élesben is kipróbálhassa magát.

Programokban tehát nem lesz hiány: a JAZZFŐVÁROS igazi családi fesztivál, ahová a 15 éven aluliaknak ingyenes a belépés. A belépő karszalaggal a Domb Beach strandja is látogatható. Belépők elővételben a www.jegy.hu oldalon válthatók, valamint a helyszínen is kaphatók. Minden információ megtalálható a www.jazzfovaros.hu honlapon.

A VI. JAZZFŐVÁROS (2022. aug. 4-7.) programja:

A fesztivál házigazdája: Freddie

Augusztus 4. csütörtök (nulladik nap) / Aug 4, Thursday (Day Zero) 18.00-23.00
INGYENES / FREE OF CHARGE

NAGYSÁTOR / BIG MARQUEE:
17.00 Tánc taster óra: Body drumming (Pirovits Árpád sztepptánc-világbajnok, MADISON Táncklub)
18.00 Tánc taster óra: Charleston (Joó Barbara, Keep Swinging & Kasznai Dóra, SWINGLight Dance Studio)
19.00 Best of Jazz Camp 1
19.40 Oh Yeah ordibáló verseny
20.00 Jazz Camp All Stars (H): Bolba Éva, Lukács Eszter, Korb Attila, Fodor László, Nagy Iván, Gyárfás István, Rieger Attila, Farkas Péter, Cseh Balázs
21.00 Shirt Tail Stompers (INT)

Augusztus 5. péntek (első nap) / Aug 5, Friday (Day One) 16.00-02.00
NAPIJEGY / DAY TICKET: 6.000 HUF (ESTI JEGY 21.00 után / NIGHT TICKET after 21.00: 3.000 HUF)

NAGYSZÍNPAD / MAIN STAGE:
18.00 Shirt Tail Stompers
20.00 Vintage Dolls
22.00 Carling Family

CARGOPORT SZÍNPAD / CARGOPORT STAGE:
17.00 Penge Benge JB
19.00 PapaJazz
21.00 Good evening, Mr. Blues!

NAGYSÁTOR / BIG MARQUEE:
16.00 Tánc taster óra: Sztepp (Pirovits Árpád sztepptánc-világbajnok, MADISON Táncklub)
23.00 All Stars (Szalóky Balázs, Dennert Árpád, Gyárfás István, Farkas Péter, Cseh Balázs)
24.00 Shirt Tail Stompers

KISSÁTOR / SMALL MARQUEE:
16.00 Best of Jazz Camp 2

DOMB BEACH JAZZ LOUNGE:
19.30 Bohém Trió
21.15 Gyárfás István & Szalóky Balázs
23.00 Soul Blaster

KÍSÉRŐPROGRAMOK:
16.00-20.00 labirintuspálya (tájékozódási játék)
15.30 veteránjármű felvonulás
09.00-20.00 strand

Augusztus 6. szombat (második nap) / Aug 6, Saturday (Day Two) 11.00-02.00
NAPIJEGY / DAY TICKET: 6.000 HUF (ESTI JEGY 21.00 után / NIGHT TICKET after 21.00: 3.000 HUF)

NAGYSZÍNPAD / MAIN STAGE:
18.00 Kecskemét Jazz Orchestra & Bolba Éva
20.00 Bohém Ragtime Jazz Band featuring Luca Filastro & Gunhild Carling
22.00 Micheller Myrtill & Swinguistique

CARGOPORT SZÍNPAD / CARGOPORT STAGE:
12.00 Carling Family
17.00 Mátrai Quartet
19.00 Carling Family Quartet
21.00 Blues & boogie show: Dániel Balázs, Pleszkán Écska, Grunting Pigs

NAGYSÁTOR / BIG MARQUEE:
11.00 Tánc taster óra: Lindy hop (Hibály Mónika, Pepita Dance Studio & Bakó Tibor, BPM Swing Dance Corner)
14.30 Luca Filastro
16.00 Dániel Balázs & Pleszkán Écska
23.00 Festival All Stars (Gunhild Carling, Korb Attila, Mátrai Zoltán, Luca Filastro, Hegedüs Csaba, Sárkány Sándor, Ulf Carling)
24.00 jam session, lindy hop

KISSÁTOR / SMALL MARQUEE:
10.30 Bolba Éva és a Jazzterlánc (gyerekkoncert kicsiknek és nagyoknak)
13.15 Köztünk élő bajnokok: kerekasztal beszélgetés, vendégek: Boronkay Péter (hétszeres világbajnok, kilencszeres Európa-bajnok paralimpikon), Halápi Sándor (velocipéd világbajnok), Ivkovics Sztojan (a magyar kosárlabda válogatott szövetségi kapitánya), Ivkovicsné Béres Tímea (magyar bajnok, Euroliga-győztes kosárlabdázó), Szabó-Székely Lilla (négyszeres Európa-bajnok, Világjátékok-győztes uszonyosúszó)
15.30 Gyárfás-Premecz Organ Trio

DOMB BEACH JAZZ LOUNGE:
19.30 Grunting Pigs
21.15 Carling Family Trio
23.00 Freddie Trio

SPORTPROGRAMOK (részletek itt):
10.00 JAZZFŐVÁROS futás
10.00-17.30 JAZZFŐVÁROS focikupa (céges)
10.00 3×3 kosárlabda kupa (céges)
10.00 strandröplabda kupa (céges)
11.30 zenés váltófutás
11.00-18.00 DECATHLON Sportpark (különféle sporteszközök)
11.00-20.00 labirintuspálya (tájékozódási játék)
13.00-19.00 sárkányhajózás
21.30 fáklyás sárkányhajózás

EGYÉB:
11.00-18.00 társasjáték-sátor (logikai, ügyességi játékok, rövid társasjátékok, hosszabb családi társasjátékok)
10.00-20.00 veteránjármű bemutató
09.00-20.00 strand

Augusztus 7. vasárnap (harmadik nap) / Aug 7, Sunday (Day Three) 10.30-16.00
NAPIJEGY / DAY TICKET: 6.000 HUF (DÉLUTÁNI JEGY 14.00 után / AFTERNOON TICKET after 14.00: 3.000 HUF)

CARGOPORT SZÍNPAD / CARGOPORT STAGE:
11.00 Bohém Trió
13.00 Grunting Pigs
15.00 Hot Jazz Band: Egy kis malac (gyerekkoncert kicsiknek és nagyoknak)

NAGYSÁTOR / BIG MARQUEE:
12.00 Kőrösi Szürkeverebek
14.00 Carling Family

KISSÁTOR / SMALL MARQUEE:
11.30 Tánc taster óra: Shim-sham (Bóbis László sztepptánc-világbajnok, Savoy Garden Táncstúdió & Janicsek Gábor swingtánc-világbajnok, Oktogon Tánc Centrum)

SPORTPROGRAMOK (részletek itt):
10.00 kerékpáros váltóverseny családok, baráti társaságok részére
11.30 célbarúgóverseny
12.30 kosárdobó verseny
11.00-16.00 DECATHLON Sportpark (különféle sporteszközök)
11.00-16.00 foci (szabad használat)
11.00-16.00 kosárlabda (szabad használat)
11.00-14.00 labirintuspálya (tájékozódási játék)

EGYÉB:
11.00-16.00 arcfestés
11.15-12.30 veteránjárművek kipróbálása (velocipéd, kocsikázás)
09.00-20.00 strand

KÍSÉRŐPROGRAMOK:
– arcfestés
– biciklis játékok
– DECATHLON Sportpark (különféle sporteszközök)
foci
futás
– kerékpáros váltó
kosárlabda
– labirintuspálya (tájékozódási játék)
– sárkányhajózás
strandröplabda
– társasjáték sátor
– veteránjárművek bemutatója
zenés váltófutás