Kezdőlap Kiemelt LEZÁRTÁK: KERÉKPÁRLOPÁSOK ÉS SIKKASZTÁS 

LEZÁRTÁK: KERÉKPÁRLOPÁSOK ÉS SIKKASZTÁS 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság vizsgálói a kétkerekű járműveket megtalálták, így azok visszakerülhettek a jogos tulajdonosokhoz. Az ügyben vádemelést javasolnak.

Mint arról már beszámoltunk, a kecskeméti nyomozók 2021. július 1-én késő délután bűnügyi őrizetbe vettek egy 29 éves helyi lakost, aki a gyanú szerint egy lépcsőházból és egy üzletközpont mellől tulajdonított el kerékpárokat. A nyomozás során kiderült, hogy a férfi Kecskemét széchenyivárosi részéről további két biciklit lovasított meg. A kétkerekű közlekedési eszközöket a rendőrök megtalálták, azokat a tulajdonosok visszakapták.

A gyanúsított azonban nem csak a négy lopással gyanúsítható, hanem egy sikkasztással is. Amikor a bérelt ingatlanából kiköltözött, magával vitte a tulajdonos mosógépét és hűtőszekrényét.

A korábban letartóztatásban lévő, jelenleg azonban már szabadlábon védekező kecskeméti férfi ügyében a vizsgálat befejeződött. A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a négyrendbeli lopással és egy sikkasztás vétségével gyanúsítható bűnelkövető ellen vádemelést javasolnak. A keletkezett iratokat a napokban megküldték az ügyészségre.