Kezdőlap Fejlesztés MEGÚJULTAK JÁNOSHALMA UTCÁI

MEGÚJULTAK JÁNOSHALMA UTCÁI

Az utóbbi hetekben újabb útfelújítási munkálatok zajlottak Jánoshalmán, melyek során elkészült a Széchenyi és a Kélesi utca teljes felújítása. Az újítások sok éve várattak magukra, hiszen a Kélesi utca felől, azaz a hátsó borotai út felől az egyre növekedő forgalom már teljesen tönkretette az aszfalt burkolatát. Napi szinten több tucat kamion, mezőgazdasági jármű használja rendszeresen ezt a közlekedési útvonalat, így az ott élők számára is könnyebbséget jelent, hogy végre újra jó úton járhatnak. A felújítás során mind a Széchenyi, mind a Kélesi utca útteste új aszfalt réteget kapott, a csapadékvíz elvezető árkokat megerősítették, mélyítették és szintezték, a kapubejárókat összekötötték az úttesttel. A felújítás után, a már korábban felújított Dózsa György utca felől érkező szakaszról, illetve Jánoshalma és Borota között a mezőgazdasági területek irányából érkező járművek is zökkenő mentesen, csendesebben járnak, ezzel a környezet nyugodtabbá, a közlekedés biztonságosabbá vált.