Klubunk atlétái virágcsokorral és tapsviharral köszöntötték Madarász Viktóriát, Magyarország első olyan női gyaloglóját, aki világversenyről éremmel térhetett haza. Az UTE saját nevelésű atlétája a múlt vasárnap lezárult multisport Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett a 35 kilométeres versenyszámban. |
Az eseményt az atléták szakosztályvezetője szervezte, mert Ormay Anikó szerint rendkívül fontos, hogy az utánpótláskorú versenyzők minél többet találkozzanak a felnőtt legjobbakkal.”Remélem, hogy ettől még inkább azt érzik majd, megéri nap mint nap lejönni, és edzeni. – mondta az UTE TV-nek nyilatkozva Ormay Anikó. – Azt Viki és az edzője, Rácz Sándor is elmondta a gyerekeknek, hogy ezzel az éremmel nem egy-két év munkája fizetődött ki, hanem több évtizedé. Egyébként is sokszor találkoznak a fiatalok a Szilágyi utcai pályán Vikivel, vagy kiváló középtávfutónkkal, Vindics Balázzsal, és máskor is igyekszünk ilyen programokat szervezni, hogy a versenyzőink lássák, megéri atletizálni, főleg nálunk Újpesten.”Európa-bajnoki bronzérmes gyaloglónk a klub saját nevelésű atlétája. Madarász Viki később sportolt más egyesületnél is, de a kisebb kitérő után visszatalált az Újpesthez.”Visszatérésem után is nagy szeretettel fogadtak, mindent megadtak, amiben tudtak, segítetettek, örülök, hogy tudtam most érmet hozni, meghálálni ezzel mindazt, amit az UTE-tól kaptam. – mondta a köszöntés után meghatódottan Madarász Viki. – Az eredményemhez még Őze István klubigazgató is gratulált nekünk, ami nagyon jól esett. A célvonalon átérve, és az Eb-dobogón állva nagyon érzelmes hangulatba kerültem, az edzőm, Rácz Sándor is rengeteg energiát és időt áldozott rám, hosszú évek közös munkájának eredménye jött most ki.”Rácz Sándor több mint nyolc éve vezeti az Eb-bronzérmes versenyző felkészülését. Az eseményen arról beszélt, hogy hálával tartoznak Viki korábbi edzőinek is, akik elindították tanítványát a siker útján, valamint versenyzője különleges adottságait is kiemelte.”Nagyon ritka az olyan végtelenül profi, küzdeni tudó, nagyot álmodni merő versenyző, mint Viki. – nyilatkozta az UTE TV-nek Rácz Sándor. – Edzőként hatalmas szerencse, óriási ajándék, hogy vele dolgozhatok.” Az UTE atlétája volt az első olyan magyar versenyző, aki még év elején megszerezte a szintet a jövő évi budapesti világbajnokságra, így nyugodtan készülhet a következő szezonra is. „Szeretek úgy készülni, hogy már az előző évben megvan a szintem, így nem kell stresszelni a kvalifikáció miatt. A karrierem csúcspontja lehet a budapesti világbajnokság, úgy tudom, hogy az Andrássy útra tervezik a versenyem, nagyon szeretnék ott hatalmas közönség előtt gyalogolni. Voltam tavasszal a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny budapesti rajtján, és a hangulattól a hideg futkosott a hátamon. Nagyon szeretném, ha miattunk is sokan kijönnének szurkolni.” – mondta a 2023-as magyarországi vébéről atlétánk.Rutinos versenyzőnk arról is beszélt, hogy olimpiai tervei még egyelőre nincsenek, de ha jövőre Budapesten megszerzi a párizsi szintet, akkor szívesen felkészülne pályafutása negyedik ötkarikás megmérettetésére is. Az Eb-bronzérmes Madarász Viktória köszöntéséről készült kisfilm rövidesen látható lesz az UTE TV felületein. |