Kezdőlap Kiemelt Változatok hidegburkolatokra – mi az idei trend?

Változatok hidegburkolatokra – mi az idei trend?

A csempék, járólapok kiválasztása nem mindig könnyű feladat: a döntés hosszú távra szól, ráadásul rengeteg praktikussági szempontot figyelembe kell venni az esztétikai kérdések mellett. Íme, egy kis sorvezető, ha épp ebben a cipőben járunk!
„A konyha és a fürdőszoba (vagy bármely más helyiség, ahová hidegburkolat kerül) felújításakor, kialakításakor az igényeink és ízlésünk mellett a divatot is figyelnünk kell, hiszen ez határozza meg,hogy éppen mi kapható. Ugyanakkor a trendekre ne úgy gondoljunk, mint hónapról hónapra drasztikusan változó merev irányvonalakra: ezek sokkal inkább aktuális szokások, amelyeket érdemes megfontolnunk. Legyünk nyitottak, inspirálódjunk, és ha megtetszik valami, vegyük számításba az
előnyöket és hátrányokat egyaránt! Hidegburkolatot nem 1-2 évre, hanem inkább évtizedre
választunk, így gondoljuk meg, mennyire engedünk az éppen divatos extra vagy akár extrém megoldásoknak” – mutat rá Létai Ilona, a Praktiker szortiment menedzsere.
Bár korábban a vizes helyiségek kizárólagos „joga” volt a hidegburkolat, ez ma már egyáltalán nincs így. Nincsenek kimondottan konyhába vagy csakis fürdőszobába való csempék, járólapok. A tereket kezeljük szabadon, hagyjuk érvényesülni az ízlésünket! A hidegburkolatok helyet követelhetnek maguknak a nappaliban, a dolgozószobában, sőt, akár a hálószobákban is. A Praktiker tapasztalatai alapján nagyon kedveltek a nagyobb méretű padlólapok, a vásárlók továbbra is a famintás lapokat keresték, ugyanakkor minden méretben közkedveltek a polírozott, fényes illetve a márványmintás lapok és falicsempék. Létai Ilona, a Praktiker szortiment menedzsere elmondta azt is, hogy barkácsáruházakban az idei év első 4-5 hónapjában igen népszerűek voltak a hidegburkolással kapcsolatos termékek, a vásárlók egyik fő elvárása éppen az volt, hogy a készletről
azonnal el tudják vinni a termékeket. Ennek oka az Otthonfelújítási támogatás elindulása és az SZJA-visszatérítés voltak, másrészt pedig az árak emelkedése előrehozott vásárlásokat generált. Visszafogott, mégis izgalmas
Akár ez is lehetne az idei trendek jelmondata, hiszen a legjellemzőbb választás még mindig a hivalkodástól mentes fehér szín. Egy percre se gondoljuk azonban, hogy ami fehér az egyhangú vagy unalmas. A matt és a fényes változatok mellett a különböző izgalmas textúrák, domború minták jelentenek valódi újdonságot, amelyekkel új szintre emelhetjük a fürdőszobánkat vagy konyhánkat.
Ezek jellemzően kisebb felületen, főleg a fali csempék esetén használatosak, és arra hivatottak, hogy finoman megtörjük a nagyobb, egybefüggő egységeket.
Ha a különlegességet nem feltétlenül a színekben keressük, akkor fordítsunk nagyobb figyelmet a méretre, formára és a lerakási módra! A nagyobb méretű mozaikokon kívül óriási népszerűségnek örvendenek a hatszögletű csempék: ezek kerülhetnek falra, padlóra, konyhába és fürdőbe egyaránt, sőt akár a nappali vagy étkező falára is. A forma sajátossága miatt izgalmas átmenetet lehet vele kialakítani akár hideg- és melegburkolat között is. A nagyméretű lapok divatja továbbra is tartja magát: ehhez azonban minőségi alapanyagra és jó szakemberre van szükség. Divatos a halszálka
formában rakott burkolat is, és nemcsak a padlón, hanem meglepő módon a falon is.
Örök klasszikus Természetes hatású, divatos és egyben elegáns: ez egyértelműen a márvány, azaz inkább a márványminta, aminek népszerűsége nem múlik. Talán idén valamivel visszafogottabb, finomabb rajzolattal jelenik meg a burkolatokon, amelyek letisztult, mégis izgalmas felületet adnak a konyhában és a fürdőszobában egyaránt. Az elmúlt években népszerűvé vált fekete változatban is, sőt, a szürke is felkerült a kedvenc burkolatszínek listájára. Idén a navy blue számíthat kiemelt érdeklődésre: a sötét színek kedvelői imádni fogják, hiszen végtelenül elegáns, mégsem túlzó, ráadásul remekül alakítható annak megfelelően, hogy inkább hétköznapi, vagy exkluzív hatástszeretnénk eléri.