Kezdőlap Kiemelt EGY EMBERCSEMPÉSZ ÉS 39 HATÁRSÉRTŐ BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN

EGY EMBERCSEMPÉSZ ÉS 39 HATÁRSÉRTŐ BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN

A raktérbe zsúfolva szállította a migránscsoportot a sofőr, a Bács-Kiskun megyei rendőrök elfogták.

A Kelebia Határrendészeti Kirendeltség egyenruhásai 2022. szeptember 4-én 4 óra 20 perckor Kelebia közigazgatási területén egy kisteherautót ellenőriztek, amelyet egy georgiai férfi vezetett. A kocsiban a sofőrön kívül 39 külföldi tartózkodott, akik szír állampolgárnak vallották magukat, ám sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A gyanú szerint a sofőr a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indít. A georgiai állampolgárt előállították, őrizetbe vették, és kihallgatását követően előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.