Kezdőlap Egészség Évente többtízezer esetben kéne elsősegélyt adnunk egymásnak

Évente többtízezer esetben kéne elsősegélyt adnunk egymásnak

Budapest, 2022. 09.12. – Magyar Vöröskereszt egyik alaptevékenysége az elősegélynyújtás
oktatása és népszerűsítése. 800 iskolában 16 000 diákot tanítanak meg az elsősegélynyújtás
alapjaira. Ezt a létfontosságú tudást minden évben egy felmenő rendszerű országos versennyel és
egy őszi Hősképző kampánnyal promotálják. Az idei 50. versenyt hétvégén a budapesti Somvirág
gyermekcsapat, ifjúsági kategóriában a fejér megyei Szív Bajnokai és a felnőttek közül a baranyai
megyei Eti Cat csapat nyerte meg. A diákok és a lakosság oktatása mellett már az ukrajnai
menekültek is részesülhetnek a Magyar Vöröskereszt elsősegélynyújtó képzésében.
A Magyar Vöröskereszt 50. alkalommal szervezte meg a felmenő rendszerű Országos
Elsősegélynyújtó Versenyt. A területi- és a megyei fordulókat követően szombaton, az
Elsősegélynyújtás világnapján 60 csapat, azaz mintegy 300 versenyző mérhette össze tudását az
országos döntőben, amelynek Budapest frekventált helyszínei – a Belváros és a Városliget – adtak
otthont. A 20 állomásos körpályán a versenyzők az elméleti ismereteik bemutatása mellett 7+1
gyakorlati állomáson baleset-szimulációs helyzetekben mérhették össze tudásukat, többek között a
Hősök terén megrendezett imitált tömegbaleset, egy lánybúcsúba hajtott autós szerencsétlenség
„sérültjeit” kellett ellátniuk.
A versenyen 5-5 fős csapatok vettek részt 3 kategóriában (gyermek, ifjúsági és felnőtt). A versenyt
gyermek kategóriában a budapesti Somvirág, ifjúsági kategóriában a fejér megyei Szív Bajnokai és
felnőtt kategóriában a baranyai megyei Eti Cat csapatok nyerte meg. A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt
és a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezte gondozásában megvalósuló nagyszabású
rendezvény célja a résztvevők tudásának bővítése mellett, a lakosság és a szélesebb társadalom
figyelmének felhívása az elsősegélynyújtó ismeretek fontosságára, többek között ezért zajlott a
versenyt a főváros látványos helyszínein.
A népszerűsítés másik sarokeleme az őszi Hősképző kampány, amelynek keretében a Magyar
Vöröskereszt munkatársai és önkéntesei ingyenes elsősegélynyújtás képzést szerveznek országszerte.
Idén szeptembertől november végéig várják majd az érdeklődőket. A kampány minden hónapban
más-más világnaphoz kapcsolódó aktuális üzenettel fut (Elsősegélynyújtás Világnapja, Újraélesztés
Világnapja, a Magyar Véradók Napja). A Hősképző programra jelentkezők hasznos gyakorlati tudásra
tehetnek szert, amivel a mindennapi életben előforduló rosszulléteket és kisebb baleseteket is el
lehet látni. A program országszerte minden megyében megvalósul. A pontos helyszíneket és
időpontokat a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetei koordinálják.
A COVID járvány előtti évben több mint 35 ezer főt ért el a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt az
elsősegélynyújtó programjaival, de még a járvány ideje alatt is 15-20 ezer résztvevő fordult meg a
különféle ismeretterjesztő alkalmakon és tréningeken. A hazai lakosságon kívül az ismeretek
oktatását az ukrajnai menekültekre is kiterjeszti a szervezet, lehetőséget biztosítva számukra, hogy
igénybe vehessék a képzést.
A laikus elsősegélynyújtás népszerűsítése végző önkéntes és hivatásos szakemberek módszertani
fejlődését a kampányzáró konferencia szolgálja. Ez a fórum lehetőséget ad a sürgősségi egészségügyi

ellátást, és az oktatást érintő aktuális kérdések megvitatása mellett arra is, hogy a Magyar
Vöröskereszt Elsősegélynyújtás Munkabizottsága értékelje a terület éves munkáját.
Szó szerint életbevágó, hogy minél többen megtanuljuk az elősegélynyújtás alapjait, és ezeket a
gyakorlatban is alkalmazni tudjuk. Nem csak azért, hogy a mindennapi életben előforduló kisebb
baleseteket és rosszulléteket kezelni tudjuk, hanem azért is, hogy képesek legyünk legalább
megpróbálni életben tartani az életveszélyes helyzetbe került társainkat, amíg ki nem érkezik a
szakszerű segítség. A mentők hívása alapján erre évente többtízezer esetben lenne szükség.
Az Országos Elsősegélynyújtó Verseny részletes eredménylistája:
Gyermek kategória:

  1. Somvirág (Budapest)
  2. Tarnamérai Életmentők (Heves megye)
  3. Hobbihajótörött (Somogy megye)
    Ifjúsági kategória:
  4. Szív Bajnokai (Fejér megye)
  5. Lajoso-SOKK (Baranya megye)
  6. Szívőrzők (Somogy megye)
    Felnőtt kategória:
  7. Eti Cat (Baranya megye)
  8. 42 (Budapest)
  9. NEM HÍVUNK PAPOT (Zala megye)
    A Magyar Vöröskeresztről
    A Magyar Vöröskereszt egyik a világ első és legkiterjedtebb humanitárius közösségének tagja, amely több mint
    14 millió önkéntessel van jelen szerte a világban. A Nemzetközi Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom hét
    alapelve a mi munkánkat is iránytűként segíti, már több mint 140 éve.  
    A Magyar Vöröskereszt jelen volt az országot érintő történelmi eseményeknél, többször tevékeny szerepet
    vállalt az országot sújtó háborúk, környezeti katasztrófák és válságok hatásainak enyhítésében. 
    A szervezet országos szinten vesz részt aktívan szociális intézmények fenntartásában, különböző lakossági
    adományozások szervezésében, emellett feladata még a véradásszervezés és az egészségfejlesztés, a közúti
    elsősegélynyújtó tanfolyamok és vizsgák szervezése, a katasztrófa-válaszadás. A munkához tevékenyen
    csatlakozik a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt táborok, versenyek, előadások szervezésével.