Kezdőlap Kiemelt BÁCS-KISKUN MÉLTÓN EMLÉKEZETT

BÁCS-KISKUN MÉLTÓN EMLÉKEZETT

Nincs olyan település Magyarországon, ahol ne tisztelegnének 56’ hősei, mártírjai előtt. Így Bács-Kiskun megyében is égtek a mécsesek, lobogtak a fáklyák mindenütt. Beszédek, versek, műsorok, ahogyan az méltó a szabadságért halt hősök emlékéhez. A teljesség igénye nélkül adunk hírt néhány település ünnepéről, akik eljuttatták hozzánk beszámolóikat, fotóikat.

Bátmonostoron színvonalas műsor bizonyította az összefogás erejét és fontosságát. A bátmonostori óvoda lelkes csapata színvonalas műsorral készült, Kovács Zoltán nagy átéléssel szavalta el Ady Endre: A Tűz csiholója című versét, a megemlékezés koszorúját helyezte el Béleczki Mihály polgármester, az önkormányzati képviselők nevében, Béda László.

A helyi tudósító úgy fogalmazott, hogy erkölcsi iránytűvé kell tennünk az ünnepeink alkalmával tapasztalható összefogást és az ehhez társuló támogatói magatartást.

Helvécia Nagyközség Önkormányzata október 21-én, pénteken 15 órakor tartott megemlékezést a Művelődési Ház nagytermében. Az ünnepségen dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket, majd ünnepi beszédet mondott dr. Latorcai János, a Magyar Országgyűlés alelnöke. A műsorban a helvéciai iskolák tanulói működtek közre.

Kecskeméten, Tóth Attilát, a Kecskeméti Református Általános Iskola igazgatóját kérték fel idén arra, hogy emlékező beszédet mondjon az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulóján rendezett kecskeméti városi megemlékezésen.

A Szabadság téri emlékműnél 2022. október 23-án, vasárnap 10 órakor tartott ünnepségen „Itt egy nemzet” címmel a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművészei adtak elő emlékműsort.

A programban közreműködtek a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület tagjai.

A megemlékezést koszorúzással zárták.

Kiskőrösön Fodor Tamás középiskolai tanár mondott emlékbeszédet az 56-os kopjafánál. Előtte a római katolikus templomban Tóth Tibor plébános celebrált szentmisét a Hazáért.

Innen fáklyás felvonulással érkezett az emlékezők sokasága a kopjafához, ahol Kiskőrös Város Fúvószenekara és a KEVI Petőfi gimnázium diákjai közreműködésével tisztelegtek a hősök emlékének.

Soltvadkerten Temerini Ferenc polgármester emlékezett, miután a helyi általános iskola végzősei színvonalas műsor keretében emlékeztek meg 56’ eseményeiről.