Kezdőlap Zenei élet Érkező lemezének legelragadóbb dalát mutatja be Kulka János

Érkező lemezének legelragadóbb dalát mutatja be Kulka János

Ma este érdemes kinyitni az ablakokat, mert különleges természeti jelenségnek lehetünk fül- és szemtanúi: „a Hold a párkány szélére ül”. Kulka János színművész hamarosan megjelenő, személyesen dedikáltatható kiadványának harmadik előfutárában, az „Esti dal”-ban hangzanak el ezek a sorok, amely az egyik legszebb szerzemény a korongról. Arról a kivételes, túlfűtött és magányos állapotról szól, amikor vége az előadásnak, és a nyüzsgés megszűnik.

Az október 7-én debütáló, sorban harmadik ’Pálmaszív’ című nagylemez hét évig készült – Tövisházi Ambrus zeneszerző és Tariska Szabolcs szövegíró a színész betegsége előtt kezdtek a közös munkába, és az „Esti dal” volt az első olyan, közös felvétel, amelyet Kulka János élőben is előadott, köztük a legendássá vált utolsó, Müpás koncertjén.

„A Merényi Dávid által rendezett, különleges kameramozgással felvett videóetűd legnagyobb kihívása talán az volt, hogy mik legyenek azok a tárgyak, amelyek körülveszik a színészt – az eredmény bár rövid, de semmihez nem hasonlítható, érzelmes mozgóképes élmény lett”osztotta meg a szerzőpáros a zeneszámhoz társuló kisfilm hátterét.

Kulka János a napokban jelentette be hivatalos Facebook eseményében, hogy személyesen dedikál Budapesten október 11-én, 16 órakor az MG Records Lemezboltban.

Az alábbi eseménylinken értesülhetsz az albummegjelenés további fejleményeiről, ahol további meglepetéssel is készül a trió:

https://www.facebook.com/events/s/kulka-janos-palmasziv-albumpre/390337269948156/