Kezdőlap Kecskemét Budapest Idén hol lesz az év végi céges buli?

Idén hol lesz az év végi céges buli?

Közeleg a karácsonyi dolgozói és ügyfélrendezvények időszaka, a cégek azonban talán még soha nem voltak olyan nehéz helyzetben, mint most. Amilyen fontos a dolgozók munkájának elismerése, megköszönése, az év közös lezárása, annyira figyelni kell a költségtakarékosságra is.
Sokan még így is nehezen szakadnak el a saját, zártkörű parti ötletüktől, és nem is gondolnak arra, hogy számos olyan kiemelkedő zenei esemény lesz az év végén, amihez csatlakozva nemcsak élményt nyújthatnak a munkatársaknak, hanem még a közös koccintásra is lehetőség nyílik.
Mintha csak most jöttünk volna vissza a nyári szabadságról, már itt az ősz és az év vége tervezésével járó feladatok – és ezzel a cégek dilemmája, hogy mivel lephetik meg dolgozóikat és ügyfeleiket. A kérdés talán még soha nem volt ennyire nehéz, hiszen az elmúlt két évben a pandémia miatt maradtak el az év végi céges partik, most pedig a takarékosság miatt kell kétszer átgondolni, belefér- e saját esemény vagy ajándék költsége a céges keretbe.
A Covid után megugrott az igény a személyesen átélt élmények iránt, ezért a munkatársak számára szervezett „lélekmelegítő” élő rendezvények nagy szerepet játszhatnak a dolgozók megtartásában. A jelenlegi feszült munkaerőpiaci és gazdasági helyzet mellett ráadásul rendkívül fontos, hogy a dolgozók érezzék a megbecsülést, az elismerést , és nem utolsósorban végre egy kicsit elengedjék
magukat és kiadják az egész éves feszültséget. Mindezt úgy, hogy ne kelljen válaszút elé állni: a vállalat jutalmat adjon vagy céges partit rendezzen.
„Jogosan merül fel a kérdés, hogy egy ilyen, a kecske is jóllakjon, de a káposzta is megmaradjon helyzetet hogyan lehet jól megoldani. A választ a két elvárás, azaz a dolgozók munkájának elismerése és a költséghatékonyság együttes megvalósítása jelentheti” – mutat rá az év végi céges ajándékozás nehézségeire és lehetőségeire Lak Tibor, a Papp László Budapest Aréna cégvezetője. „Év végén a
cégek többsége valamilyen formában köszönetét fejezi ki munkatársainak. Fontos azonban, hogy ez olyan dolog legyen, ami valóban örömet okoz, illetve reális költségvonzata van. Egy különleges koncertélmény egyszerre nyújt értéket számukra, a közösen átélt pillanatok pedig erősítik a céggel való kapcsolatot és munkatársak közötti viszonyt. Ráadásul, ha nem egy saját, különálló rendezvényt szervezünk, azzal nemcsak a helyszíntől a hangosításon át a fellépőig terjedő teljes költséget spórolhatja meg a cég, de még a fenntarthatóságot is szem előtt tartja. Egy ilyen, ún. „rátelepülős” rendezvénynek ugyanis sokkal kisebb a környezeti lábnyoma, hiszen már minden egy helyen, készen
megtalálható.” „A cégek többnyire meglepődnek azon, hogy úgy is elvihetik egy különleges koncertre munkatársaikat és üzleti partnereiket, hogy a program teljes költségét nem nekik kell fizetniük. A Budapest Arénában ugyanis az eseti jelleggel vagy akár hosszú távon is exkluzívan lefoglalható Sky Bar, a Páholyok és a Konferenciaterem biztosítja az üzleti vendégek számára a külön helyszínt, miközben a szórakoztató
program már adott” – részletezte a lehetőségeket Dömötör Mónika üzletfejlesztési vezető.
A Budapest Aréna év végi programkínálatában idén is számos nagy előadó szerepel, akiknek előadásain az élmény garantált. A céges kedvencek közé a hazai előadók közül Havasi és Ákos, a nemzetközi fellépők közül pedig a top kedvenc Sting mellett Andrea Bocelli és Ennio Morricone tartozik.

Csapatépítés helyett csapatélmény
Nemcsak egy nagyobb szabású év végi eseménynél érdemes azonban zenei programokban
gondolkodni, hiszen az akár csapatépítésre is kiváló lehetőséget nyújt. Ha a cégvezetés egy
különleges koncertélményt biztosít a munkatársaknak, az már a készülődés időszakában összetartó hatású, nem beszélve arról, amikor még hetek-hónapok múlva is beszélnek róla a kollégák. Szakemberek szerint is jót tesz, ha a dolgozók időnként más közegben, szokatlan helyzetekben is együtt vannak, új benyomást, élményt szereznek – egymásról is. Ráadásul az élményprogramok javítják a produktivitást, a munkakedvet, a kollégák egészségesebbnek, energikusabbnak érzik tőlük magukat. A közösen megélt élmények pozitívan hatnak a csapatmunkára, javíthatják az együttműködést. Gondoljunk csak bele, milyen jótékony hatással lehet az a közös munkára, amikor kiderül, hogy az egyébként nem kedvelt kollégának ugyanaz a zenei ízlése, mint nekünk! Egy csapatépítő koncert valóban a szórakozás, az önfeledt kikapcsolódás és együttlét helye, nincs szükség
semmilyen feladat megoldására – a Budapest közeli cégeknél pedig még utazásra sem.

A Gránit Pólus Csoportról
A Gránit Pólus Csoport Magyarország vezető, magántulajdonban lévő ingatlan-vagyonkezelő vállalkozása. Olyan, a főváros és az ország életét is meghatározó létesítményekért felel többek között, mint a Westend Bevásárlóközpont és Irodák, a Papp László Budapest Sportaréna, és a Művészetek Palotája. Komplex és kiemelkedő szaktudásra építve, innovatív
megoldásokkal szolgálja ki a város és az itt élők jelen igényeit, és egyben formálja a következő évtizedek fejlődési irányvonalait. Olyan biztonságos és fenntartható élettereket teremt és tart fenn, amelyek irányadók a piac számára, és hatással vannak a város és lakosainak életére.