Kezdőlap Gazdaság Milyen gyorsan lehet most eladni egy ingatlant?

Milyen gyorsan lehet most eladni egy ingatlant?

Míg korábban azokat az ingatlanokat jellemezte hosszú eladási idő, melyek erősen túl voltak árazva, most bekerültek közéjük a nagyméretű, rossz energiahatékonyságú ingatlanok is. De ez is csak akkor igaz, ha nem csökkent árat a tulajdonosuk.

Az értékesítési időt alapvetően az ár határozza meg: akár két hét alatt is el lehet adni egy korszerű családi házat, főleg ha épp kevés hasonló ajánlat van a kínálatban – szögezte le Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. irodájának szakmai vezetője. A szakértő szerint keresettek voltak az elmúlt hónapokban a panelek és a téglaépítésű lakások is, ezek között elsősorban a felújított, korszerű ingatlanok, de igény lenne 50-70 négyzetméteres, korszerű házakra is.

Ezeket a típusokat gyorsan el lehet adni, ha reális áron kerülnek a piacra. Úgy véli ugyanakkor, hogy a korszerűtlen, nagyméretű ingatlanok esetében akár 20-35 százalékos árcsökkentésre is szükség lehet, hogy egyáltalán megfontolják a vevők a megvásárlásukat.

Nagy Andrea, a Balla Ingatlan bel-budai és észak-budai irodájának szakmai vezetője is arra hívta fel a figyelmet, hogy ha egy lakás jól volt árazva, gyorsan el lehet adni még a nehezedő piaci helyzetben is. Az ingatlanközvetítő is adott el úgy ingatlant, hogy az a jól meghatározott ár miatt még azon a napon elkelt, amikor megjelentette a hirdetést. Ebben az esetben azért sikerült a gyors értékesítés, mert jól volt megállapítva az ingatlan ára – magyarázta.

Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai irodáinak régiós vezetője ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az ingatlanok egy része eladhatatlanná válhat a rezsivel kapcsolatos kormányzati intézkedések hatására, melyek miatt ismét a kisebb ingatlanok, így többek között a panellakások válhatnak kelendőbbé. A nem megfelelően korszerűsített ingatlanok ára szerinte is csökkeni fog.

Rencsevics Mária, a Balla Ingatlan XIX., XX. és XXIII. kerületi szakmai vezetője szerint az elmúlt hónapokban legkönnyebben a felújított panellakásokat lehetett értékesíteni: ha jól voltak beárazva, akkor akár 1-2 hét alatt is vevőt lehetett találni rájuk, de átlagosan mintegy 2 hónapos értékesítési időről beszélhettünk. Ez a felújítandó panelek esetében 2-3 hónapra nyúlt, míg a családi házaknál vagy a közös udvaros lakásoknál jóval hosszabb értékesítési idővel számolhattak a tulajdonosok.

Persze a családi házak iránt is érezhető a kereslet, de főként a felújított ingatlanok érdeklik a vevőket. A döntéseket befolyásoló tényezők között ugyanis ma már sokkal nagyobb szerepet  kap az ingatlan energiaháztartása, vagyis egy jó energiahatékonyságú ingatlan a várható rezsiköltség miatt gyorsabban elkel, mint egy korszerűtlen – tette hozzá Rencsevics Mária.

Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetőjének szavaiból kiderült, hogy a két észak-pesti kerületben is 1-3 hónapos értékesítési idővel lehetett számolni, ugyanakkor arra lehet számítani, hogy mind az alku mértéke, mind pedig az értékesítési idő jelentős mértékben növekedni fog.

Hasonló volt a helyzet egyébként a budapesti belső kerületekben is, ahol Garaba Gergely, a Balla Ingatlan belvárosi irodájának szakmai vezetője szerint, ha egy megfelelően árazott ingatlan került a piacra, melyen nagyobb felújításokra nem volt  szükség, akkor 2-3 hónap alatt értékesíteni lehetett. Viszont, ha túlárazott ingatlanról volt szó, akkor a folyamat elnyúlt akár 6 hónapra, vagy még tovább.

És a helyzet a jövőben sem fog javulni, mert érezhetően egyre kevesebb az érdeklődő: kevesebben keresnek befektetési lehetőséget, de a hiteles vevők száma is visszaesett – tette hozzá Garaba Gergely.