Kezdőlap Kecskemét Petőfi és a tudomány napja

Petőfi és a tudomány napja

A kiskunhalasi Martonosi Pál Városi Könyvtár régóta megszervezi november első napjaiban a Magyar Tudomány Napja helyi programjait. Idén, készülve a kétszáz éves jubileumra, Dr. habil Marjanucz László ny. egyetemi docens tartott előadást november 9-én, a könyvtárban Petőfi Sándor költő „nagy napjáról”, 1848. március 15-ről.

A teltházas programon Végső István, a Pásztortűz Egyesület elnöke köszöntötte az előadót és a hallgatóságot. Az esemény szervezésében résztvevő civil szervezet vezetője emlékeztet arra, hogy mennyi halasi kötődésű akadémikust adott a város az országnak.

Marjanucz László ny. egyetemi docens élvezetes előadása az 1848/49-es eseményekről, a márciusi ifjakról, köztük Petőfiről, valamint a kor szellemiségét meghatározó politikai irányzatokról valamint döntésekről adott teljes képet minden érdeklődőnek. A gazdaság-, politika- és társadalomtörténeti előzmények után tért rá március 15. eseményeire. Ezt a tavaszi napot Pest-Budán jórészt Petőfi Sándor befolyásolta. A költő, forradalmár világképe, költészete és politikai meggyőződése is terítékre került az előadás során. A program végén kérdéseket lehetett feltenni az előadónak.